Létrehozva: 2022.01.02.

Jelentős béremelésekkel indul 2022 – videó

Szentkirályi Alexandra összefoglalja, milyen béremelésekkel indul az év.

A járvány ellenére is nő a magyar gazdaság, a kormány pedig arra törekszik, hogy a gazdasági növekedésből a munkavállalók is részesüljenek, mondja a kormányszóvivő friss videójában, amelyben összefoglalja, milyen béremelésekkel indul az év.

A közszféra béremelésére 800 milliárd forintot fordít az állam, és 750 milliárd forintnyi adócsökkentéssel segíti a kormány a vállalkozókat a minimálbér-emelés végrehajtásában – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

Ezek a béremelések nem valósulhatnának meg a jó gazdasági teljesítmény és stabil pénzügyi gazdálkodás nélkül – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány veszélybe sodorta az egészségügy mellett a gazdaságot, így a béremeléseket is, ezért az egészségügyi védekezésre és a gazdaság védelmére több ezer milliárd forintot költött a kormányzat. A védekezés eredményes volt, hiszen a magyar gazdaság növekszik, a kormány pedig arra törekszik, hogy a munkavállalók is részesüljenek a gazdasági növekedésből – fűzte hozzá.

Januártól újabb 21 százalékkal nő az ápolók bére és folytatódik az orvosok béremelési programja is. Utóbbinak köszönhetően 2020-hoz képest átlagosan két és félszeresére nő az orvosok fizetése. Ugyancsak januártól 20 százalékkal nő a szociális, a bölcsődei és a kulturális dolgozók bére, illetve 10 százalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok, a rendőrök és a katonák, továbbá februárban 6 havi pluszjuttatást, fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók – sorolta.

Januártól 20 százalékkal nő a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér is – mondta Szentkirályi Alexandra.

Magyarország növekedése az idén hat százalék fölött lesz, a foglalkoztatásban jobban állunk, mint a járvány előtt, elkerültük a tömeges magán-, családi és vállalati csődöt, és van esély arra is, hogy újra csökkenő pályára állítsuk az államadósságot – összegezte az idei évet a Mediaworks Hírcentrumának adott interjújában Varga Mihály.

A pénzügyminiszter a Magyar Nemzet pénteki számában közölt interjúban emlékeztetett, hogy a járvány előtti évtizedet Magyarország adósságcsökkentésre és a növekedési tényezők megerősítésére használta fel, így a világjárvány okozta gazdasági visszaesés ellensúlyozására a kormány költségvetési átrendezéssel tudott keresletet generálni, bér- és beruházási támogatásokat adni. Nem kellett külső pénzügyi mentőöv, a magyar államháztartás képes volt háromezermilliárd forintot előteremteni. Emiatt azonban megugrott a hiány és az államadósság, de ez történt Európa más országaiban is – tette hozzá.

Varga Mihály reagált Surányi György volt jegybankelnök kritikájára is, aki egyebek közt azt kifogásolta, hogy az egyensúlyi mutatók, feltételek rosszabbul állnak, mint korábban. A pénzügyminiszter kijelentette: minden európai uniós ország megszenvedte és még szenvedi a 2020-2021-es gazdasági visszaesést, amely kétszer akkora erejű volt, mint a megelőző világválság 2008-2009-ben. Véleménye szerint a gazdasági mutatóinkat összehasonlítva más országokéval, Magyarország nem áll rosszul. Megjegyezte, hogy Magyarország GDP-hez viszonyított adósságállománya jóval alacsonyabb az uniós átlagnál, és most azon dolgoznak, hogy újra csökkenő pályára kerüljön.

Beszélt arról is, hogy a sikeres újraindítás után a magyar gazdaság teljesítményét már kisebb mértékben szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni. Ezért az egyensúlyi pályához való gyorsabb visszatérés érdekében egy év végi kiadási plafont húzott a kormány, 350 milliárd forinttal növelve ezzel az idei pénzügyi tartalékokat, a jövő évi költségvetésben pedig egyes állami beruházások átütemezésével 755 milliárd forint megtakarítást ér el. Ezzel a lépéssel kisebb hiány és így kisebb adósságállomány érhető el.

Hozzátette: nem tart attól, hogy az állami beruházások elhalasztása fékezheti a következő év gazdasági növekedését, továbbra is jóval öt százalék fölötti növekedéssel számol 2022-re. Hozzátette, hogy az Európai Unió legmagasabb, 27,5 százalékos beruházási rátája a magyar gazdaságban van.

A tárcavezető közölte: a tartalékokat úgy növeli a kabinet, hogy közben jut forrás a 13. havi nyugdíjra, a családi adó-visszatérítésre, a 25 év alattiak adómentességére, a munkát terhelő adók 750 milliárd forintos csökkentésére és a béremelésekre is.

Az egyensúlyi mutatók javításával Magyarország felkészültebb lehet a világgazdasági kockázatokkal szemben, erősödik a pénzügyi stabilitás, tovább javulhat a befektetői megítélés – összegezte a tárcavezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin