Létrehozva: 2021.06.24.

Jégesővel érkezik a hidegfront az országba, ekkor készül lecsapni

Hamarosan véget érhet a szikrázó napsütés, az eget pedig viharfelhők fogják beárnyékolni.

Némi zivatar hozhat enyhülést az utóbbi napok kánikulája után. Az OMSZ szakemberei egy lassan érkező hidegfrontra figyelmeztetik az embereket.

A ma délután folyamán főként az Északi-középhegység tágabb környezetében, az Alföld északi, északkeleti vidékein, illetve a középső tájakon van határozottabb esély zivatarok kipattanására.

Ezt követően a késő esti órákban újabb zivatarrendszer kerülhet közel az északnyugati határainkhoz. A zivatarokat viharos (akár > 60-80 km/h) széllökések kísérhetik, az erősebb gócokhoz jégeső (esetleg akár > 2 cm), illetve intenzív csapadék is társulhat.

A napi középhőmérséklet az ország döntő részén csütörtökön is meghaladja a 26, 27, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén a 28, 29 fokot.

Pénteken pedig ennél is súlyosabb lesz a helyzet. Várhatóan az egész országban szakadni fog az eső. Sőt még a legtöbb helyen elsőfokú riasztás lesz, addig Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Tolna megyékben másodfokú lesz érvényben.

Főként késő délutántól, estétől egyre többfelé lehetnek heves záporok, zivatarok. Délután 28-38 fok várható: nyugaton már enyhül, keleten még kitart a forróság.

Még szombatra virradóan többfelé, napközben még főként keleten, északkeleten várható záporok, zivatarok, akár heves zivatarok kialakulása. Élénk, erős lesz az északnyugati szél, a zivatarokat viharos lökések kísérhetik. Mérséklődik a hőség, 25-31 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában