Létrehozva: 2021.06.11.

Játékos sportbemutatóra várják a cukorbetegeket szombaton

A koronavírus-járvány lecsengése óta először tartanak országos rendezvényt a cukorbetegek számára. Az FTC sporttelepén többek között futsalkupa és különféle érdekes programok várják az érdeklődőket június 12-én tíz órától.

Nem mindennapi esemény várja a sportszerető cukorbetegeket június 12-én délelőtt Budapesten, az FTC Sporttelepén, a Kismartoni út 4. szám alatt. A Sportos Cukorbetegek Egyesülete és a DiaEuro SE – a magyar cukorbeteg futsalválogatott szervezője – ugyanis hagyományteremtő szándékkal megrendezi az I. DiabKupa és Sportágbemutatót.

Az érdeklődőket délelőtt 10-től különböző játékos sportversenyek, sportágbemutató, futsalkupa, előadások, kvízek és sok más izgalmas program várja.

A rendezvény gyerekbarát, amit jól mutat, hogy a szervezők nagyon sok gyerekfoglalkozással készülnek, lesznek akadályversenynek, mesesarok és még csillámtetkó is.

Fotó: Magyar Cukorbeteg Futsalválogatott Facebook oldala

Nem csak a látogatói táskában rejtenek el finom kóstolókat, de a kiállítók standján is kóstolható lesz saláta, pizza és például teljes kiőrlésű tészta is. A büfében hideg- és meleg étel, fagyi és isteni jegeskávé kapható!

A jelenlegi szabályok szerint maszkra és védettségi igazolványra csak az Arénában és a benti helyiségekben van szükség, ám mindenkitől azt kérik, hogy egymás egészsége védelmében mindenki tartsa be a higiénés szabályokat és a távolságot.

A rendezvény ingyenes, azonban csak az első 500 főt tudják beengedni, így érdemes korán érkezni.

A Magyar Cukorbeteg Futsalválogatott Facebook oldalán az eseménnyel kapcsolatban az szerepel: akik regisztrálnak az eseményre látogatói csomagot kapnak a bejáratnál.

A sportnap meghívott vendégei között olyan ismert cukorbetegek sportolók lesznek, akik példát mutathatnak a fiataloknak személyes eredményeik által, megoszthatják tapasztalataikat. Mint például Faludy András többszörös magyar bajnok kajakozó, Ferjancsik Domonkos olimpikon, világ- és Európa-bajnok kardvívó, illetve Hevesi Tamás pro licences futballedző.

Hevesi Tamás futsaledző és énekes (Fotó: Facebook)

A cukorbetegség nem akadály

Magyarországon több mint 1,1 millió felnőtt és több mint 5 ezer gyermek él cukorbetegséggel. A sportnap célja, hogy ők és családjaik egy játékos sportesemény keretében találkozzanak egymással, kikapcsolódhassanak. A szervezők szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a cukorbetegség nem akadály, megfelelő kezelés mellett a diabétesszel élők is teljes életet élhetnek, a sportban pedig kiemelkedő eredményeket érhetnek el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidl-ben, és van egy csomó hely

INSIDER

Bekapcsolták a viharjelzőket a nagy tavainkon: nem árt figyelni őket!

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá