Létrehozva: 2020.07.01.

Járóbottal verte halálra a petőfiszállási férfit cimborája -fotók

Közös ivászat után brutálisan összeverte, majd magára hagyta barátját.

Életveszélyes állapotban szállították kórházba a 67 éves férfit petőszállási otthonából. Egy óra elteltével arról tájékoztatták a rendőrséget, hogy a férfi életét vesztette.

A nyomozás során kiderült, hogy a szilveszteri ivászat során durvult el végzetesen a vita a két ismerős között. Az akkor 68 éves cimbora kézzel, majd egy fém járóbottal ütlegelte az erősen ittas, így ebből kifolyólag védekezésre képtelen állapotban lévő petőfiszállási férfit.

Fotó: Police

Időközben a bántalmazó telefonon felhívta egy szomszédját, akit magához invitált. Az akkor 47 éves férfi át is ment szomszédjához, és kérésére segített neki a fűtött lakásból az udvarra vonszolni a magatehetetlen sértettet, és életveszélyes állapotban magára hagyták -írja a Police.

A nyomozás során beszerzett igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a 67 éves petőfiszállási férfinél traumás sokk következett be a bántalmazás miatt, ami a halálához vezetett.

Fotó: Police

A tavalyi üggyel kapcsolatban az áldozatát bántalmazó férfit kihallgatását követően őrizetbe vették, míg segítőtársa szabadlábon védekezhetett. A főkapitányság nyomozói a napokban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az idősebb gyanúsítottal szemben emberölés bűntette, míg fiatalabb társa ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt javasolnak vádemelést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon