Létrehozva: 2019.02.14.

Itt vannak a részletek Orbán Viktor kihelyezett frakcióülésen elmondott beszédéből

A következõ hetek legfontosabb feladata a családvédelmi akcióterv jogszabályokba foglalása - mondta Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén.

Július elsejétől minden program elindul, kivéve a négygyermekes anyák adómentessége, mert az adótörvényt csak január elsejétől lehet módosítani - erről is szólt a kormányfő a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén, idézi a Magyar Nemzet.

Az újság szerint Orbán Viktor hangsúlyozta: most a legfontosabb a családvédelmi akcióterv hét pontjának jogszabályokba foglalása.

Július elsejétől mindegyik programot szeretnék útnak indítani, a négygyermekes anyák adómentessége az, ami 2020-tól várható, mert az adótörvényeket év közben nem lehet módosítani.

Mint mondta, óriási szervezési feladat az Emmi számára az, hogy megteremtsék a gimnazisták és szakgimnazisták kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulásának lehetőségét.

Ettől az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy erősödjön a fiatalok nyelvtudása. Ugyanakkor ez egy szimbolikus lépés is, a kormány szembesíteni akarja a fiatalokat és családokat azzal a ténnyel, hogy hiába beszél most a baloldal, mikor kormányon voltak, semmit nem csináltak – fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte ilyen lehetőséget még soha nem adott a fiataloknak senki.

A miniszterelnök beszélt a migrációról is, ami a választás tétje.

Ha az EP-ben bevándorláspárti többség lesz, újra fogják indítani a bevándorlók tömeges behozatalát

– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte: meg kell őket állítani, és azt a választás során lehet.

A miniszterelnök szerint az ország külpolitikai kapcsolatainak konszolidációjával jól haladnak. A magyar–amerikai kapcsolatok jó irányba mennek, a kormány számára fontos, hogy a Trump-adminisztráció maradjon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette