Létrehozva: 2021.09.07.

Itt vannak a friss Covid-adatok, tovább nőtt az elhunytak száma Magyarországon

Négy beteg meghalt és újabb 130 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

A beoltottak száma 5 821 254, közülük 5 524 203 fő már a második oltását is megkapta, 418 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 130 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 818 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 074 főre emelkedett – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon.

Fotó: shuttersock

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 258 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 5 486 főre emelkedett. 210 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, annak sem késő. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van. A regisztrációhoz ITT találsz segítséget.

Az internetes időpontfoglalással és az iskolai oltásokkal együtt már 225 ezer 12-17 év közötti diák vette fel eddig az oltást, így tovább növekedett az oktatás biztonsága. A 18-19 éves korosztály 60%-a már beoltatta magát, ebben a korosztályban 121 ezer fiatal élt már az oltás lehetőségével. Múlt héten több mint kétezer helyszínen szerveztek iskolai oltást és ott és közel 47 ezer diák jelent meg, a második oltást szeptember második felében kapják meg a diákok. Emellett továbbra is folyamatosan nyitva az internetes regisztráció és időpontfoglalás lehetősége minden 12 év felettinek.

A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasoljuk a diákoknak és a pedagógusoknak is, hiszen az oltás adja a legerősebb védelmet a vírus ellen.

A 12 év feletti gyerekeket, fiatalokat továbbra is könnyedén lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu holnapon, majd a regisztráció érvényesítését követően időpontot is lehet foglalni a kórházi oltópontokra a www.eeszt.gov.hu honlapon. Ugyanez még azon pedagógusra és iskolai dolgozóra is igaz, aki esetleg még nem vette fel az oltást. A már korábban beoltott pedagógusok és iskolai dolgozók akár már a harmadik oltásra is tudnak időpontot foglalni.

Enyhén csökken a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve kedden a honlapján.

Azt írták, a 35. héten a vizsgált városok többségében alacsony volt a koronavírus koncentrációja, Budapesten és Szegeden csökkent, míg Szolnokon enyhén emelkedett. A mért koncentrációk Budapest agglomerációs településeinek közös mintájában, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden és Szombathelyen a mérsékelt, míg a többi 13 város esetében az alacsony tartományba esnek – tették hozzá.

Az NNK felhívta a figyelmet arra, hogy a szennyvízadatok hétről hétre tapasztalható ingadozása – enyhe emelkedése, illetve csökkenése – a relatíve alacsony betegszámokból ered. A járvány újbóli felerősödésének megakadályozása érdekében kiemelten fontosnak nevezték, hogy azok is oltassák be magukat, akik eddig még nem kérték a koronavírus elleni védőoltást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin