Létrehozva: 2015.07.16.

Itt nem lesz kerítés: Kárpátaljáról is menekültáradat várható

Egy szlovákiai magyar lap értesülései szerint a visegrádi országok készülõdnek a kárpátaljai menekültáradatra. Ezen a határszakaszon biztosan nem lesz kerítés!

Szerző Hel Lothar

Az Ukrajnában uralkodó bizonytalan biztonsági és politikai helyzet miatt a környező országok már a legsötétebb forgatókönyvre is készülnek. Ha ugyanis az ukrán–orosz határszakaszról a harcok az ország más régióira is kiterjednének, szinte biztos, hogy az ukrán állampolgárok, mindenekelőtt kárpátaljai magyarok ezrei próbálnának nyugat felé menekülni.

Szétesik a hatalom?

Egyes információk, mindenekelőtt a szlovákiai Új Szó szerint a magyar, a lengyel és a szlovák kormány a közelmúltban már egyeztetett azzal kapcsolatban, hogy ha Ukrajnában esetleg szétesik a központi hatalom, akkor menekülthullám várható Kárpátaljáról. Ebben az esetben nem több száz, hanem több tízezer ember befogadására is fel kell készülnie a szomszédos országoknak. Állítólag már arról is egyezség született, hogy Magyarország és Szlovákia 20–20 ezer menekült befogadására próbál felkészülni, Lengyelország pedig 40 ezer személyt engedne az országba.

Zalaegerszegen lesz a központ?

Egyes információk szerint a magyar kormány is többször foglalkozott a kérdéssel, s döntés született arról, hogy Zalaegerszegen egy volt katonai laktanyában elkezdenek egy logisztikai központot kiépíteni, ha országukból menekülő ukrán állampolgárok ezreinek kellene egyik napról a másikra ellátást biztosítani.

A fenyegető ukrán menekülthullám legutóbb az ukrán–orosz konfliktus kipattanása után volt téma. A magyar kormány azóta többször nyíltan kijelentette, a visegrádi csoport találkozóin rendszeresen egyeztetnek a témában.

Imádkozz Ukrajnáért, üzeni  ez a kép...

Szerző Hel Lothar

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén