Létrehozva: 2021.06.24.

Itt a várva várt bejelentés: megszűnik a kötelező maszkhasználat

Az alábbi enyhítések várhatók, amikor eléri az 5,5 milliót a beoltottak száma.

Június 24-én megtartotta a Kormányinfót Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökség vezetője a kormány által bevezetett legfrissebb enyhítésekről számolt be elsőként.

Fotó: Pesti Tamás

Közölte, hogy amikor az 5,5 millió beoltottat elérjük, akkor megszűnik a kötelező maszkhasználat. Nem kell védelmi igazolvány a szállodákba, a fürdőkbe, az éttermekbe és strandokon. Tömegrendezvények esetében marad a védelmi igazolvány kötelezettsége

A határátkelőkön a normális rend visszaállt, a schengeni határokon megszűnt az ellenőrzés. Csak az ukrán határon marad az eddigi ellenőrzés.

Július 1-jétől az EU-s zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép

A miniszter azt is bejelentette: július 1-jétől az európai uniós zöld útlevél Magyarországon is hatályba lép.

Közölte: a zöld útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül. Jövő hétfőtől tájékoztató kampány indul, és valamennyi, a zöld kártyával kapcsolatos részletet ismertetnek majd. A kártya három okból állítható majd ki: a betegségen való átesettség, negatív PCR-teszt és védőoltás megléte esetén – részletezte Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ezért lesz 3 QR-kód ezeken az igazolványokon.

A tárcavezető elmondta: a közúti határátkelőhelyeken a normális rend a legtöbb helyen visszaállt, a belső schengeni határokon Szlovéniába, Szlovákiába, Ausztriába megszűnt a határellenőrzés. Románia, Horvátország és Szerbia esetében a korábbi szabályok szerint áll helyre a határellenőrzés, egészségügyi ellenőrzés már nem lesz, Ukrajna esetében pedig maradnak az eddigi szabályok – ismertette.

Úgy összegzett: a legnépszerűbb nyári nyaralóhelyekre korlátozás nélkül lehet majd utazni. Mint mondta, az országok egy része a tavaly nyári magyar szabályozást alkalmazza, besorolva a különböző országokból érkezőket, és Magyarország az alacsony átfertőzöttség miatt a zöld zónában van. Felhívta a figyelmet arra: szerdán Magyarországon 69 fertőzést regisztráltak és egy ember hunyt el. Arról, hogy a belső schengeni határokon végzett ellenőrzések megszűnése csak a közutakat érinti, Gulyás Gergely elmondta: a légiforgalomban az átszállások miatt bonyolultabb a helyzet. Főként azért, mert különböző gyakorlatok vannak arra a helyzetre, ha valaki az EU területén kívülről átszállással utazik Budapestre.

Aki beoltatja magát biztonságban van

Hangsúlyozta: a virológusok elsöprő többsége szerint az oltás a koronavírus delta variánsa ellen is védelmet biztosít, így aki beoltatja magát biztonságban van. Megjegyezte: több mint egy hónapja bármilyen oltóanyagból több áll rendelkezésre mint az oltási igény, ezért aki regisztrál, meghatározhatja azt is, hogy hatféle oltóanyagból melyiket kívánja igénybe venni.

Arra a felvetésre, hogy fogják-e azokat kompenzálni, akik Szputnyik oltást kaptak és csak PCR-teszt készítése esetén utazhatnak külföldre úgy válaszolt: nem helyes a kompenzáció szót használni, mert akit ezzel a vakcinával beoltottak, védetté vált a koronavírus ellen. Ugyanakkor a miniszter túl korainak tartotta a kérdést, szerinte meg kell várni július 1-jét, az uniós vakcinaigazolvány elindulását. Úgy fogalmazott: nagy akadálya az utazásnak a Szputnyikkal sem lesz. Azt remélik, hogy sok európai ország eleve mindenkit be fog engedni, ebbe az irányba haladnak a dél-európai országok.

Orvosszakmai kérdésnek nevezte azt, hogy szükség lesz-e harmadik, esetleg negyedik koronavírus elleni oltásra, illetve azt, hogy Magyarországon is alkalmazzák-e a „vakcinakoktélokat”, vagyis hogy két különböző vakcinával oltanak be valakit.

Kérdezték arról a sajtóhírről, hogy vannak olyanok, akik az elégtelen ellenanyagszint miatt Romániába mennek, hogy beoltassák magukat Pfizer-vakcinával. Közölte, a kormányhoz is eljutottak a hírek, ellenőrizték azokat és nem igazak.

A miniszter azt mondta: a magyar vakcinagyár 2022 végén fog oltóanyagot termelni, és a kormány reményei szerint többféle vakcinát is előállíthat. Csaknem tízmillió Pfizer-vakcinája lesz az országnak az év végére – tette hozzá. Megjegyezte: a 12 és 16 év közötti fiatalok is beoltathatják magukat, de erről külön kampányt nem indítottak, mert ez a szülők döntése.

Elmondta: a második oltást be nem adatók védettségi igazolványának érvénytelenítése a QR-kódból állapítható meg, viszont uniós zöldkártyát csak az kaphat, akinek a második oltása is megvan.

Kérdezték arról, hogy a kormány szerint miért haltak meg olyan sokan Magyarországon a koronavírus miatt, miért volt akkora a többlethalálozás. A miniszter szerint ezt szükséges vizsgálni. Hozzátette: az év elejének adatait nézve látszik, hogy a közép-európai térség országaiban magasabb volt a halálozás, valószínűleg ezekben az országokban az emberek általános egészségügyi állapota rosszabb, mint Nyugat-Európában.

A járvány egészét nézve a többlethalálozások számában Magyarország a középmezőnybe tartozik – mondta.

Kérdésre válaszolva a miniszter elképzelhetőnek tartotta, hogy egy esetleges negyedik hullám bekövetkezésekor ismét lesznek szigorítások. Jelezte ugyanakkor, hogy az oltások kötelezővé tételét nem tartja elképzelhetőnek, de azt igen, hogy egyes munkáltatók kötelezhetnének személyes jelenléttel járó munkát végző munkavállalókat az oltásra. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs ilyen kormánydöntés.

Az egészségügyi rendszert érintő változtatások döntő része már mögöttünk van

Egészségügyi témákra rátérve kifejtette: az egészségügyi rendszert érintő változtatások döntő része „mögöttünk van, nem előttünk”, és elismerésre méltó eredmény, hogy kivezették a hálapénzt, valamint jelentős orvosbéremelést hajtottak végre. Fontos változtatások történtek az egészségügyben – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a kórházparancsnoki rendszer beváltotta a hozzáfűzött reményeket, a készletgazdálkodás és az irányítás szempontjából is kulcsfontosságú volt.

Elmondta, az Országos Kórházfőigazgatóság dolgozik azon, hogy az egészségügyben, hogyan szabályozzák az ügyelet és a túlórák ügyét. Jelezte: rendkívül bonyolult szabályokat kell alkotni, a részletszabályokra a szakma tesz javaslatot. A hálapénz-szabályok ellenőrzésével kapcsolatban a miniszter azt mondta: erről még nem állnak rendelkezésére adatok.

Tartható a jövő évi 3-4 százalékos infláció

A miniszter a gazdaságról szólva kitért arra is, hogy a járványt követően a világon mindenhol gazdaságélénkítés van, amely inflációs hatásokkal jár. Az EU más tagállamaiban és az Egyesült Államokban is vita van a gazdaságpolitikában. Azt mondta: Magyarországon a kormány szerint a jegybanki eszközök elegendőek ahhoz, hogy ne legyen komoly inflációs kockázat. A jövő évi infláció az előrejelzések szerint 3-4 százalék közötti, és ezt Gulyás Gergely tarthatónak nevezte.

Arról is beszélt, hogy a jegybank feladata az infláció elleni küzdelem, az ehhez szükséges eszközök a rendelkezésére állnak. Egy kérdésben van vita a bankok és a kormány között: ez a hitelmoratórium meghosszabbítása, és ebben a nemzeti konzultáció eredményét várják, ennek megfelelően döntenek – magyarázta.

Közölte: Magyarországon tavasszal fogadják el a költségvetést, így a hiánycél már ismert, más országokban azonban az év második felében döntenek erről, így nem ismert pontosan, milyen hiányt tartalmaznak a jövő évi büdzsék. De míg az alacsony hiányhoz való visszatérés Magyarországon 2024-ben megvalósul, több országban 5 százalék, vagy afölötti a hiánycél, így nem megalapozott az az állítás, hogy nagy lenne a magyar hiány – vélekedett.

Elmondta, az összes alkalmazott eszközzel – ami nem csupán a bértámogatás volt – több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeni. Bértámogatásra mintegy 90 milliárd forintot fizettek ki – tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast