Létrehozva: 2020.09.28.

Iskolatársai hallották, ahogy elgázolja a vonat a 14 éves lányt

Az iskolából busszal hazatartó osztálytársai is hallották a vonat vészjósló dudálását, amikor Budatétény és Barosstelep között elütött a vonat egy 14 éves lányt – tudta meg a Ripost.

A tragédia helyszínén már csak azt látni, hogy métereken át leöntötték mésszel a vérnyomokat.

Nem értem, hogy mit keresett pont itt a síneken, hiszen a következő megálló még jóval feljebb van

mondta az áldozat iskolatársa megrendülve a Ripost-nak.

Fotó: Ripost

Iskolából tartottak hazafelé.

Mi busszal mentünk haza, és amikor a vasúti sínek mellett haladtunk el, hallottuk az elhaladó vonat fülsiketítő jelzését, majd azt, ahogy fékezni próbált. Sejtettük, hogy elütött valakit, de azt nem, hogy pont a mi barátunkat! Fotó: Ripost

A MÁV tájékoztatása szerint a baleset Budatétény megállóhelytől mintegy 300 méterre, egy zajvédőfallal is elzárt vasúti pályaszakaszon történt. A lány a megállóhelytől távolodva, fülhallgatóval a fülében sétált az üzemi területen, ahol a gyalogosforgalom tilos. Valószínűleg nem hallotta, hogy jön a vonat, mert fülhallgató volt a fülében.

Fotó: Ripost

Ahogy a vonat elütötte, maga alá gyűrte

mondta el a Ripost-nak egy szemtanú.

Métereken át vonszolta magával, ezért van ilyen hosszú szakasz leöntve mésszel. Szörnyű ez a tragédia, szegény lány, szegény szülei! Fotó: Ripost

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet