Létrehozva: 2017.07.08.

Invázió: fél év alatt százezernél is több migráns érkezett Európába

Már nemcsak Olaszországba érkeznek Afrikából illegális bevándorlók, hanem Spanyolországba is. A magyar kormány pedig arra számít, hogy egyre több ország tartja helytelennek az ellenõrizetlen tömeges migrációt.

Egyre több olyan ország van, amely érvényesíti azt az álláspontot, miszerint az ellenőrizetlen tömeges illegális migráció nem jó, az unió határain kívül kell ellenőrizni a bevándorlókat, és csak az léphet be, aki valóban politikai menedéket kér, ugyanis ellenkező esetben beláthatatlan következményekre kell számítani – mondta összefoglaló értékelésében Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

„Arra számítunk, hogy az ügyeket így vizsgáló államok száma növekedni fog, és a magyar álláspont egyre elfogadottabbá válik”

– tette hozzá.

Bakondi György kiemelte: az uniós államok közül Ausztria, Csehország, Németország és más országok is szigorítottak a bevándorlási szabályokon, ezek közül az osztrák szigorítás volt a legmarkánsabb.

A három fő útvonalon folyamatosan érkeznek a bevándorlók

Bakondi összegzése szerint az Európába tartó migráció három fő iránya közül a Líbiából Olaszország felé és az Észak-Afrikából Spanyolország felé vezető útvonalon egyértelmű a bevándorlás növekedése a tavalyihoz képest, míg a balkáni útvonalon növekedés nincs, de folyamatos mozgás a jellemző.

Líbiából Olaszországba január 1. és július 3. között több mint 98 ezren érkeztek a Földközi-tengeren át, ami a tavalyi évhez képest 40 százalékos emelkedést jelent, és az ENSZ adatai szerint 2016-ben mintegy 300 millió eurót profitáltak ott az embercsempészek. Spanyolországban pedig idén már 6400 illegális bevándorlót regisztráltak a hatóságok.

A Balkánon összességében 71 ezer migráns tartózkodik. Magyarországra pedig március 28-tól 2993-an próbáltak bejutni illegálisan a déli határszakaszon, közülük 1694-et feltartóztattak, 1299-et pedig visszairányítottak a kerítés túloldalára.

Soros tervét erőlteti Brüsszel

Bakondi hangsúlyozta: a magyar kormány ellenzi a „bevándorlásszervező ügynökségre” vonatkozó legfrissebb EU-s elképzelést, amely a nemzetállamoktól vonná el a menekültkérelmek elbírálásának jogát, és amely egy két évvel ezelőtti Soros György által tett javaslatról szól.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár