Létrehozva: 2021.07.22.

Ingyenes szerelem Újpesten: Maszk sem kell hozzá

Ilyen is van: ingyen mozizhatnak Budapesten az emberek! Az esemény nem csak, hogy nem kerül pénzbe, de maszk és védettségi igazolvány nélkül is látogatható! Így szinte bárki számára elérhetőek a vetítések.

Nem kell jóban lenni a jegykezelővel, ha szeretnének ingyen moziba menni. Budapesten, a IV. kerületben, az Újpesti Kulturális Központ szervezésében ugyanis keddenként eredeti nyelvű romantikus filmeket vetítenek magyar felirattal.

Ahogy a Wet Wet Wet slágere mondja, Love is All Around, azaz A szerelem körülvesz, s az intézmény soron következő filmklubjai során arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa: ez valóban így is van. „Az alkotások főszereplői a világ különböző tájain, különböző élethelyzetekben próbálják megtalálni a boldogságukat, olykor némi csetlés-botlással vagy éppen szívbemarkoló családi drámák közepette. A hét film mindegyike sajátos látásmóddal ábrázolja ezt az érzelmi hullámvasutat, céljuk azonban közös: elérni, hogy a vetítések végére a néző valóban úgy érezze: Csak szerelem kell!” – írja az Újpesti Kulturális Központ oldala a rendezvényéről azoknak, akik szeretnének ingyen moziba menni.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

A szerelmes filmes esték elnevezésű eseménysorozat augusztus 31-ig tart, és védettségi igazolvány, illetve maszk nélkül is ingyenesen látogatható. A szerelmes filmes estéken olyan romantikus filmeket tekinthet meg a közönség, mint a dán Egy szó mint száz: szerelem!, az indiai-francia Tű, cérna, szerelem, a francia-belga Szerelem tesztelve, melyek kivétel nélkül magas értékelést kaptak a port.hu-n. Az ingyenes moziknak az újpesti Ifjúsági Ház és a IV. kerületi Lóverseny tér ad otthont. A keddi vetítések pontos menetrendjét és kezdési időpontját itt találod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten