Létrehozva: 2018.08.27.

Ilyen van? Így tartóztatták le az újabb "unokázós" csalót

Továbbra is próbálják kiforgatni az idõseket a vagyonukból. A módszerük elképesztõ!

Szerző Ripost

Trükkösen csaptak le az időseket fosztogató csalóra a rendőrök!

Budapesten a XVIII. kerületben élő idős sértett 2018. augusztus 23-án az esti órákban egy furcsa telefonhívást kapott.

Idegen férfiak hívták fel, bemutatkoztak neki úgy, mintha az unokájuk lenne. Amikor az áldozat ráharapott a csalira, közölték vele, hogy balesetet okozott és szüksége van kétmillió forintra, amiért egy barátját fogja elküldeni. Az idős sértett megijedt, összeszedett 700 ezer forint készpénzt adott át egy megbeszélt helyen az ismeretlen barátnak. A találkozó után a sértett felhívta az unokáját, amikor is kiderült, ő semmilyen balesetet nem okozott.

Ugyanakkor a csalók nem tűntek el, hiszen másnap ismét telefonáltak. Ismét kettő millió forintot kértek tőle, ám ekkor már a sértett értesítette a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságot, akik a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival közösen jelentek meg a megbeszélt helyen és elfogták B. Ferenc 47 éves gyáli lakost.

A nyomozók B. Ferencet csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, társait továbbra is keresik.

Az elkövető társai, a 39 éves Németh Csaba és a 24 éves Lakatos Ferenc budapesti lakos ellen a rendőrség elfogató parancsot bocsátott ki.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk