Létrehozva: 2018.12.07.

Ilyen tolvajokat se láttunk még, táncolva zsebelték ki az áldozatot - videó

Az iroda kamerája rögzítette az egész cselekményt. A debreceni nyomozók nem hittek a szemüknek, amikor átvizsgálták a felvételeket.

Szerző Ripost

A debreceni nyomozók letartóztatták a táncoslábú tolvajokat. Korábban egy férfi tett bejelentést arról, hogy november 26-án ellopták a mobiltelefonját  Debrecenben, a Bocskai téren található egyik irodából.

A debreceni nyomozók adatgyűjtés közben az iroda kamerájának felvételét is ellenőrizték, amin jól kivehető a két tolvaj. Ám az is, hogy nem hagyományos módszerrel loptak...

A police.hu szerint a  23 éves L. István és a 45 éves B. Levente november 25-én 10 óra körül ment be az  épületbe, ahol szólt a zene. A felvételen tisztán látszik, hogy az egyik elkövető, úgy próbálja elterelni az emberek figyelmét, amíg társa intézkedik, hogy táncra perdült...Miközben ő szórakoztatta az embereket, társa bement az irodába és ellopta a mobilt, majd gyorsan kereket oldottak.

Mindketten beismerő vallomást tettek. A rendőrök a gyanúsítottaknál megtalálták a sértett készülékét, amelyet visszaadtak neki.
A két hosszúpályi lakossal szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja a nyomozást.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán