Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.28.

„Ilyen szörnyűséget még sosem láttam„ – megszólalt az abonyi tragédia vétlen kamionsofőrje

Megszólalt az a kamionsofőr, akinek járművébe belerohant egy öt személyt szállító kisbusz még péntek este Abonynál. A munkásbrigád valamennyi tagja szörnyethalt, Dániel semmit sem tehetett értük.

Szinte semmi sem maradt abból a kisbuszból, amely öt emberrel a fedélzetén belerohant egy az M4-es autóút szélén álló kamionba. A túrkevei S. Krisztián, Cs. Norbert, F. Zoltán, illetve a mátyfalvai K. János és V. Iván is azonnal életét vesztette. A kamionvezető Dániel hiába szeretett volna segíteni, egyik sérültnek sem volt esélye a túlélésre.

Fotó: Knap Zoltán (BORS)

„Éppen elgondolkodtam, hogyan folytassam az utamat, amikor egy hangos puffanást hallottam, és persze a kamionom is megremegett. Kiszálltam, hogy megnézzem, mi történt, és azonnal láttam, hogy nagy a baj. Ekkora szörnyűséget még életemben nem láttam, és még az ellenségemnek sem kívánok hasonló élményt. A kisbuszból alig maradt valami, és a kamionom hátsó kerekei is kitörtek„ – mondta az Erdélyben élő férfi a Borsnak. „Hiába próbáltam a sérültekkel beszélni, már semmire sem reagáltak. Rögtön láttam: mind az öten meghaltak. Sokkot kaptam, talán fel sem fogtam azonnal, minek váltam a részesévé. Én mindig minden szabályt be­tartok, hiszen a hivatásom a vezetés. Még sosem volt balesetem” – magyarázta Dániel, aki a baleset után még nem tudta megmondani, szeretne-e még kamionsofőrként dolgozni.

„Én sérülések nélkül megúsztam, fizikailag tehát jól vagyok. A lelkem azonban összetört. Csak arra tudok gondolni, hogy ezt az öt embert valakik nagyon várták haza. Engem még megölelhetnek a szeretteim, őket már nem. Tudom, hogy a balesetben vétlen va­gyok, de ez csak alig vigasztal. Együttérzek az elhunytak hoz­zá­tartozóival„ – szögezte le Dániel.

A mentőket végül egy segítő szándékkal megálló autós értesítette. Kisvártatva meg is érkezett a segítség, de igazi feladatuk már csak a tűzoltóknak akadt. A protokollnak meg­felelően az orvos engedélyével ők emelték ki a holttesteket a roncsból. Az elhunytak vélhetően fel sem fogták, mi történik velük. Mivel a járművük sebessége hirtelen csökkent nullára, a testük megrázkódott, és erős belső sérüléseket szenvedtek.

A Bors megtudta: a túrkevei F. Zoltán még együtt lakott súlyos beteg édesanyjával és két fivérével.

„Késő éjjel rendőrök csengettek a kapunkon. Ebből már sejtettük, hogy baj van, hiszen nem szokott a hatósággal dolgunk lenni. Amikor elmondták, hogy mi történt, összeroppantunk. Mi megértettük, hogy a testvérünk nincs többé, de kérdés, hogy az anyukánk hogyan fogja ezt feldolgozni” – mondta az egyik családtag.

Cs. Norbertnek egy 2. osztályos kislánya volt, S. Krisztián pedig három gyermeket hagyott hátra. Az ő felesége retteg a feladattól, hogy elmondja a kicsiknek, szeretett édesapjuk soha többé nem veszi őket az ölébe.

A kárpátaljai Mátyfalván péntek óta mindenki a két derék munkásemberükről beszél. Pősze Roland, a helyi görögkatolikus egyházközösség papja a Borsnak elmondta: a falut sokkolta a tragédia.

„Mindketten a közösségünk aktív tagjai voltak. Persze már imádkoztunk értük, a családoknak sok erőt kívánunk. János édesanyja a templomunk harangozója, tehát valóban közel állnak hozzám„ – mondta az áldozópap.

Fotó: Facebook

A két férfi gyermekei már felnőttek. Az utóbbi időkben nem sokat találkozhattak szeretteikkel, hiszen szinte állandóan dolgoztak, hogy a családjukon segíthessenek. Legutóbb Budapesten vettek részt egy építkezésen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát