Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.30.

IKEA-botrány: hamis tanúsítvánnyal kerültek bútorok a magyar üzletekbe

A magyar áruházakba is került bútor az orosz származású, illegális eredetű fatermékekből.

A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. A faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzésért is felelős Nébih erdészeti szakembereinek vizsgálata során kiderült, hogy a hazai IKEA megfelelő gondossággal járt el, így a továbbiakban a hatóság csak a nemzetközi részleg tevékenységét vizsgálja – olvasható a Nébih közleményében.

Fotó: Nébih

A Nébih ellenőrzésének első szakasza már lezárult, a hazánkban lévő illegális eredetű fatermékek elkobzással az állam tulajdonába kerültek. Mivel a faanyag eredete az orosz megjelölésnél pontosabban nem ismert, ezért a Nébih laboratóriumi szakemberei sugárzásmérést is végeztek, mely során mindent rendben találtak. A Nébih az áruházzal egyetértésben és annak támogatásával megsemmisítés helyett közérdekű célra hasznosítja az elkobzott bútorokat, azaz adomány lesz belőlük. A forgalmazásból kivont 272 darab termékre helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, továbbá egyházak, egyházi jogi személyek pályázhatnak november 30-tól a Nébih oldalán. A hazai IKEA támogató hozzáállását hűen mutatja, hogy az elkobzott termékek kiosztása, a hivatal döntését követően közvetlenül az érintett IKEA áruházakból történik majd.

Az ügyben a hazai erdőtörvény EUTR szabályozása is „jól vizsgázott”. Egyrészt, mivel a hatóság számára lehetővé teszi, hogy a nemzetközi részleg tevékenységét is hatékonyan vizsgálhassa. Másrészt, mert biztosítja az elkobzott fatermékek közérdekű célra hasznosítását. Más tagállamok ugyanis – hasonló rendelkezés hiányában – egyelőre tanácstalanok, hogy mit kezdjenek a náluk fellelhető illegális eredetű fatermékekkel.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát