Létrehozva: 2018.09.21.

Így végezték ki az építési vállalkozót a budapesti pláza mellett

A 49 éves férfi holttestét egy kutyasétáltató találta meg a Pólus Center mögött, elszámolási vita miatt halhatott meg...

Az áldozat egy sikeres építési vállalkozó volt, és nem kizárt, hogy pénz ígéretével csalta a gyilkosa a Szilas-patak mellett húzódó fás-bokros részre - írja a Blikk.

"Évek óta mindig itt futok, soha semmi ijesztő vagy félelmet keltő dolog nem történt eddig, azt hittem, ez egy békés környék. Most is futni készültem, amikor megláttam a vagy féltucat rendőrautót, mögöttük pedig a rengeteg fehér ruhás embert. Odafutottam, de nem engedtek át, azt mondták, menjek innen, mert helyszínelnek. Amikor oldalra pillantottam, észrevettem egy nőt, aki nagyon zokogott" – árulta el egy középkorú férfi.

A kordonnal körbezárt területen több eldobott, véres papír zsebkendő is hevert a földön, nem messze pedig egy Audi állt. Ebből arra következtetnek, hogy az építési vállalkozó autóval érkezett hajnalban a helyszínre, majd, miután késsel rátámadtak, megpróbált elmenekülni, közben pedig a zsebkendőkkel csillapítani a vérzést. Holttestét reggel hat és hét óra között egy arra járó találta meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják