Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.13.

Így végezte ki a pártelnököt a momentumos hóhér

A pártelnök bukása után egykori bizalmasa került nyeregbe. Kényes pillanatban forgatta meg a kést egykori barátja hátában a politikus.

Barátokból politikai ellenfelek – röviden így lehetne összefoglalni Fekete-Győr András és Orosz Anna kapcsolatának alakulását.

A pártelnök bukása után egykori bizalmasa került nyeregbe, így ügyvezető elnökként legalább novemberig irányíthatja a Momentumot – tudta meg a Kontra.

Budapest, 2017. október 23.
Orosz Anna, a párt elnökségi tagja beszédet mond a Momentum Mozgalom Magyarország felébred címû ünnepi rendezvényén a belvárosi Szabadság téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Mónus Márton

Orosz Annába azonban ennél jóval több motiváció szorult, és feltehetően megpróbálja majd elfoglalni az elnöki széket. Erre komoly esélye mutatkozik, hiszen minden megvan benne, ami sikeressé teheti a Momentumban: aktivista múlt, befolyásos, KISZ-vonalon mozgó apuka és erős migrációpártiság. Amennyiben megkaparintja a hatalmat, akkor a Momentum várhatóan még jobban be fog tagozódni a baloldali összefogásba.

„Egyértelműen Orosz Anna állt a Fekete-Győr András ellen szervezkedők élére, régóta elégedetlen a pártelnök teljesítményével. A szervezeten belül egy ideje köztudott, hogy erősen ambicionálja az elnökséget” – fogalmazott a Kontrának a Momentum belső ügyeire rálátó párttag néhány nappal a vasárnap megtartott küldöttgyűlést követően.

Az új vezetőnek tehát kulcsszerepe volt a párt alapítójának megbuktatásában.

„Egész egyszerűen elfogyott Andris körül a levegő. Igaz, ha nem nyújtja be az indítványát, minden bizonnyal megúszta volna. Így viszont magas labdát adott a párton belüli ellenfeleinek, akik szépen kicsinálták. Anna sajnos elvállalta a hóhér szerepét” – tette hozzá a segítő.

Kiemelte, Orosz Anna ügyesen keverte a kártyákat, és jó politikai érzékkel vette észre, hogy a gyenge előválasztási eredmények után azonnal meggyengült Andris pozíciója a párt testületeiben.

A váltásról a küldöttgyűlés döntött, ahol kétharmados többséggel a pártelnök eltávolítására szavaztak.

A párt novemberben választ új elnököt, akkor derül ki, milyen felállásban vágnak neki '22-nek. Többen is pályáznak a tisztségre, többek között Soproni Tamás terézvárosi alpolgármester, Nemes Balázs pécsi politikus, Bárdi Zsuzsanna elnökségi tag, erzsébetvárosi alpolgármester, valamint Orosz Anna aki a párttag szerint mindenkinél esélyesebb.

Régóta a migráció bűvöletében

A Kontra birtokába jutott poszt arról tanúskodik, hogy 2015-ben adománygyűjtésbe kezdett a „Magyarországra érkező menekülteknek”. A bejegyzés szerint 100 ezer forintot sikerült összeszedniük, amit aztán pokrócokra költöttek el.

A portál arról is ír, mi volt az a pont, amikor Orosz kikerült Fekete-Győr bizalmi köréből, és a két politikus eltávolodott egymástól.

A NOlimpia-kampány sikerében fürdőző párt gyorsan lejtmenetbe került, aminek következtében felszínre törtek a belső konfliktusok. 2017 végén komoly hatalmi harc bontakozott ki az elnökség két tagja, Fekete-Győr András és Soproni Tamás között, amit egyúttal a mozgalom történetének legsúlyosabb válságaként lehet értékelni.

Orosz Anna pedig – szintén elnökségi tagként – elkötelezte magát az egyik oldalon, de nem a pártelnök mellett. Egy kiszivárgott belső levél szerint a belháború kirobbanása előtt egy hónappal összejött Sopronival. „Érzelmileg zsarolják egymást a politikai döntéseknél, így egyszerűen nem szavaznak egymás ellen fontos kérdésekben az elnökségben” – derült ki az írásból, milyen feszült volt a helyzet a pártban.

A kudarcba fulladt a 2018-as parlamenti választás után Orosz Anna pedig átmenetileg kivonult a politikából. Soroséktól tért vissza.

„Örömmel közöljük, hogy mától Orosz Anna elemzőként és kommunikációs munkatársként a Political Capital csapatát erősíti. Ezt megelőzően a Momentum Mozgalomban viselt tisztségeiről lemondott, párttagságát és politikai tevékenységét felfüggesztette”írta ki a PC meglehetősen váratlanul a közösségi oldalára.

Mint ismert, a Political Capital egy erősen baloldali elemző cég, bevételeinek jelentős része Soros Györgytől származik. Tehát Orosz közel sem került ki a pixisből, megmaradt ugyanabban a körben.

Közel kétharmados aránnyal vonta meg a bizalmat Fekete-Győr Andrástól a Momentum küldöttgyűlése – írta meg elsőként a 24.hu portál. Vasárnap délután még arról szóló értesülések jelentek meg a sajtóban, hogy a párton belül kialakult bizalmi válság ellenére a Momentum tagságának többsége nem szeretné leváltani a pártelnököt a választások előtt, mivel a szervezet szétesésétől tartanak.

Estére azonban fordulat következett be: a bizalmi szavazáson, amelyen minden Momentum-tag szavazhatott, még a tagság kétharmada támogatta a pártelnököt, a küldöttgyűlés azonban kétharmados többséggel a távozása mellett voksolt.

Mint korábban megírtuk: Fekete-Győr András pocsék miniszterelnök-jelölti szereplése a baloldali előválasztáson nyomós okot adott a posztjára hajtó párttársak számára az elnökségen belül, hogy éljenek a lehetőséggel. A párt belső információi már délután is arról szóltak, hogy a küldöttgyűlést nem hatja meg a párttagok véleménye: a bizalmi szavazáson az elnökség megvonja a bizalmat a pártelnöktől. Tudomásunk szerint Orosz Anna áll a háttérben, hozzá csatlakoztak többen az elnökség tagjai közül.
Orosz Anna alelnök veszi át ügyvivőként a Momentum vezetését

– derült ki aztán Kerpel-Fronius Gábor Facebook-posztjából. A momentumos politikus bejegyzésében arról is beszámolt, hogy a párt küldöttgyűlése hosszas vitát követően arra a döntésre jutott, hogy Fekete-Győr András lemondását elfogadja. Mint ismert, a baloldali előválasztáson elért csúfos vereséget követően Fekete-Győr András bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, amelyet a párt kétharmad arányban meg is szavazott. Miközben a Momentum jelöltjei közül tizenöt induló megnyerte az előválasztást saját körzetében, addig
a baloldali pártelnök mindössze 3,39 százalékot ért el országosan, és alig több mint húszezer voksot gyűjtött össze.

Ez kevesebb, mint Hajnal Miklós és Orosz Anna együttes szavazatainak száma. Fekete-Győr András lemondása azért is érdekes, mivel nemrég a megméretés első fordulója után egy sajtóeseményen azt mondta: nem mond le pozíciójáról, mert az szerinte a gyávák útja, nem hagyja magára a közösségét, fel fog állni ebből a személyes kudarcból.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól