Létrehozva: 2020.11.08.

Így újul meg a szentkúti kegyhely

Három éve álmodoznak róla és tervezgetik, most végre nekiláthatnak a népszerű Mária kegyhely, Mátraverebély-Szentkút teljes megújításának. Többek között játszószoba, kemping és családi apartmanok épülnek. Erre a célra 3,5 milliárd forintot nyert a nemzeti emlékhely vissza nem térítendő támogatásként.

Magyarország egyik legrégebbi és leglátogatottabb Mária kegyhelye teljesen megújul.

„Nagyon örülünk a Magyar Turisztikai Ügynökségtől elnyert támogatásnak, szükséges volt már a kegyhely megújítása„ – mondta a Ripost-nak Orosz Lóránt ferences szerzetes, a kegyhely igazgatója. „A felújítást követően kifejezetten családbarát lesz a zarándokhely, minőségi kiszolgálással.”

A fejlesztést 2017 óta tervezik, de eddig nem volt rá pénz. Most végre megvalósulhatnak a tervek.

* A szabadtéri miséző hellyel szembeni domboldalt amfiteátrum-jellegűen épitik majd ki.

* Felújítják a Kálvária-kápolnát.

* Fűthetővé teszik a kegytemplomot.

* Felújítják a szolgálati lakásokat.

* Tűzrakó helyeket alakítanak ki padokkal és asztalokkal.

* Napelemparkot létesítenek, ami biztosítja majd az energiaellátást.

* Urnatemetőt hoznak létre a Kálvária templom mellett.

* Kegytárgybolt nyílik.

* Lebetonozzák a parkolókat.

* Szabadtéri büfé épül.

* Térfigyelő kamerákat telepítenek.

* Építenek:

- családi apartmanokat,

- beltéri játszószobát,

- kempinget,

- multifunkcionális sportpályát,

- fedett foglalkoztatót,

* játszóteret.

 

Amit már megoldottak

A kegytemplomot már korábban felújították, 2013-ban zarándokszállások létesültek, építettek egy fogadó épületet és kialakítottak egy buszfordulót. Ezeket a megkezdett munkálatokat folytatják most.

 

Nem csak zarándokok látogatják

A Cserhát varázslatos völgyében lévő barokk templom, a remete-barlangok és a csodatevő víz híre nem csak a vallási zarándokokat vonzza, mindezek népszerű turistacélpontok is.

Az utóbbi években mind többen keresik fel a környéket és szeretnének itt is aludni. A népszerű kirándulóhelyek egymást erősítik: Mátraverebély-Szentkút, Hollókő és Ipolytarnóc között turisztikai együttműködés is létrejött.

Újabb vendégeket csábítanak Mátraverebély-Szentkúton most májustól októberig tart a búcsú szezonja. Szeretnék ezt az idényt meghosszabbítani és megszólítani a családokat, a fiatalokat, a határon túl élőket is. A fejlesztésekkel lehetővé válik, hogy több napot is itt töltsenek a zarándokok és a turisták.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz