Létrehozva: 2020.03.03.

Így tették emlékezetessé a nyugdíjba vonuló buszos utolsó munkanapját

Megtalálta a Ripost azt a buszvezetőt, akit saját feliratú busszal búcsúztattak a kollégái 17 év BKV-s szolgálat után. Apáthy István Lászlót, vagy ahogyan mindenki hívta, Pistát az utolsó körre családtagjai és kollégái is elkísérték, utasai felköszöntötték és megtapsolták. A Ripost-nak maga az ünnepelt mesélt terveiről és üzent a fiataloknak is.

„Az utolsó napokban azt éreztem, hogy mégse mennék nyugdíjba, maradnék inkább a buszom volánjánál”

– mosolyog a 63 éves, Hévízgyörkön élő Apáthy István László, aki 17 évet húzott le a BKV-nál.

„18 éves korom óta sofőrként dolgozom. Először teherautón szolgáltam, majd 2003-ban csatlakoztam a BKV csapatához a Kelenföldi garázsban. Legtöbbször a 3-as és a 33-as vonalon vezettem, tíz éven át. Rengeteg embert megismertem.”

Fotó: BKV Zrt.

Őt is megszerették, mindenki csak Pistának szólítja. Feleségével Budapesten éltek, a nyugdíjas évek közeledtével költöztek vidékre.

A feleségem már nyugdíjas, így alig vártuk, hogy több időt tölthessünk együtt, ezért végleg el kellett búcsúznom a busztól

– mondta Pista.

„Felkészültünk a nyugdíjas évekre, emiatt is költöztünk a csendes Hévízgyörkre, és átkértem magam a Cinkota garázsba. Onnan a 7 és 7E járatokat vezettem és a metrópótlókat, összesen 7 évig.”

Pista egy nappal a 63. születésnapja előtt, február 29-én teljesítette utolsó szolgálatát, amire elkísérték a rokonai és a kollégái.

Annyira megható volt…

– érzékenyült el a férfi.

„Régebben nagyon vártam, hogy mikor leszek végre nyugdíjas, de amikor eljött az utolsó két nap, összeszorult a szívem és legszívesebben maradtam volna még. Az utolsó járatom utasai a szívemhez legközelebb álló emberek voltak. Nagyon megleptek engem, mert külön táblát is készítettek nekem, ami a buszon villogott, az állt rajta: „Köszönjük, Pista!”.”

Fotó: BKV Zrt.

A meghatódott buszsofőr az utolsó körét Újpalota-Nyírpalota út végállomás között tette meg, aminek a legvégén ünneplők várták. Eljöttek a régi kollégái is, volt, aki vidékről utazott fel azért, hogy köszöntse őt.

Boldog vagyok, de egyben szomorú is. Hiányozni fognak a kollégáim, de a káosz a budapesti utakon, az nem!

A 63 éves nagypapa most már a családjának szeretne élni.

A gyerekeim és a három unokám a mindenem

– mosolyog.

„A kicsik mindig azt kérdezték tőlem, hogy „Papa, mikor mehetünk hozzád?” Én pedig azt feleltem, hogy most már bármikor! A feleségemmel már el is terveztük, hogyan fogjuk tölteni a nyugdíjas éveinket. Sokat kertészkedünk majd, és szeretnék legalább 50 csirkét, hogy azzal kiszolgáljam a gyerekeimet. De wellnessezni és világot látni is elmegyünk! A feleségem nagy álma Izraelbe eljutni, Prága pedig az én kedvencem.”

Fotó: BKV Zrt.

Ezt üzeni az utasainak

Pista a nyugdíjas éveiben sem fogja elfelejteni azt a sok jót, amit az utasaitól kapott éveken át.

„Mindig közvetlen kapcsolatban voltunk. Előfordult, hogy az ünnepek alkalmával megleptek egy kis édességgel vagy gyümölccsel, esetleg újévkor pezsgővel. Mindent köszönök nekik! Nekik és nyugdíjba készülő buszvezető társaimnak is üzenem a Ripost-on keresztül: tartsatok ki! Ha pedig elmentek nyugdíjba, keressetek hasznos elfoglaltságot! Legyetek sokat az unokákkal, mert ők a legnagyobb boldogság a világon. A fiataloknak pedig azt üzenem: alapítsatok családot, hogy legyenek majd unokáitok, és vigyázzatok az utakon, legyetek türelmesek és kedvesek!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast