Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.17.

Így temetnék el a dunakeszi mészárlás áldozatait

Nem szeretnék az ismerősök, hogy egy időben temessék, vagy éppen együtt nyugodjanak a dunakeszi tragédia áldozatai gyilkosukkal. Azt akarják, hogy Maxi és Melinda a nagymamával, Évikével egy időben kerüljenek örök nyugalomra.

Néma csönd és döbbenet uralkodik még öt nappal a tragédia után is Dunakeszi csendes kis utcájában, ami szörnyű gyilkosságok helyszíne volt vasárnap éjjel: mint arról a Ripost is írt, a bekattant B. Zoltán sportvadászatra tartott fegyverével először volt párját, Melindát, majd exanyósát, Évikét, végül saját, láthatásról éppen hazavitt kisfiát, Maxikát is agyonlőtte. A férfi ezután magával végzett. A helybeliek még most sem tértek napirendre a borzalmak felett, a helyiek mindannyian imádták a kedves nagymamát, lányát és unokáját – tudta meg a Bors.

Állítólag szerette kisfiát, mégis három lövéssel végzett vele (Fotó: Bors)

„Lindácska csodálatos anya volt, Maxikáért élt” – mesélte a család egyik közeli ismerőse.

Melinda éppen távoltartásit akart kérni volt párja ellen, mert rettegett tőle (Fotó: Bors)

„Amikor idejött, még nem tudtuk, mi űzte ide a saját, szép házából a kisfiúval együtt, mert sosem beszélt a gondjaikról, sajnos már megtudtuk” – ingatta szomorúan a fejét. Elmondta, hogy az ismerősök mind el akarják majd kísérni a családot utolsó útjára: „Szeretnénk, ha Évike, Melinda és Maxi egy időben lenne eltemetve, és egy helyen. Évike életében is bármit megtett volna a lányáért és az unokájáért, az a minimum, hogy egy he­lyen nyugszanak majd” – szögezte le az asszony. Hozzátette, azt képtelenek lennének elviselni, ha Zoltánnal egy időben, vagy netán egy helyen kísérnék utolsó útjára Maxikát:

„Tudom, hogy az apja volt a kisfiúnak, de az ilyen ember nem apa, csak egy önző féreg. Nem érdemli meg, hogy azzal a csodás kisfiúval nyugodjon egy he­lyen, akinek elvette az életét, nem beszélve Melindáról és Évikéről” – mondta nyomatékosan. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki intézi a végső tisztességet, Zoltán te­metését vélhetően nagyobb gyermekei szervezik meg, míg Melindáék vég­tisztességéről, ha minden igaz, rokonok gondoskodnak majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát