Létrehozva: 2019.05.01.

Így semmizte ki az embereket a győri szekta papnője

Teljes agymosással veti uralma alá szektája tagjait egy gyõri nõ, aki magát a brazil csodadoktor által felkent gyógyítónak és Ízisz istenasszony reinkarnációjának mondja. Elsõsorban betegekre és magányosokra, könnyen befolyásolható személyiségekre veti ki a hálóját. Híveitõl feltétlen engedelmességet követel, aki ellenszegül, azt megalázza. A Ripostnak hat egykori szektatag pakolt ki, akiknek sikerült végre kivonniuk magát Mónika befolyása alól, köztük egy olyan asszony, aki évekig a gyõri szektavezér jobbkeze volt.

Több millió forintot csalt ki szektája tagjaitól B. Mónika. Az elmúlt évek során több százan fordultak meg környezetében, a %Ripost% információi szerint még ma is 80-100 tagjuk van.

 Én vagyok a legtisztább lény a világon!

– hirdeti B. Mónika, aki a Ripost információi szerint 2011-ben hozta létre a szektáját a brazíliai csodadoktorra, Joao de Deusra hivatkozva.

 

„Isten Jánosától” kapott felhatalmazást

„Először egy kristályokról szóló tanfolyamon találkoztam Mónikával. Később meghívott magához, hogy eladjon nekem egy gyógyító kristályt "

– kezdi történetét Rita, aki később évekig a szektavezér segítője volt.

Azt mondta, hogy a brazil Joao de Deushoz hasonlóan ő is meggyógyítja az embereket, ugyanis egy egész hetet töltött a nagymesterrel, azaz „Isten Jánosával”, aki képessé tette és felhatalmazta őt a gyógyításra. Azt állította, ő is hallja azt a gyógyító szellemet, akit dr. Augustonak neveznek, így emberfeletti képességekre tett szert, amivel rengeteg beteg emberen tud segíteni. Brazíliában vásárolt egy kristályágyat, amit felállított a lakásában, ezzel is „kezelt”, ami jó bevételt hozott neki. Õszinte leszek: az én agyamat is teljesen átmosta, manipulált engem. Elhittem neki, hogy dr. Augusto engem is kiválasztott, és nekem segítenem kell őt. Évekig tartott, mire kiszálltam a szektából, akkor, amikor megtudtam, hogy a „nagymester” börtönbe került."

Három kezelésből áll Mónika „gyógyítása”

Mónika legelőször egy megbeszélésre hívja a gyógyulni vágyót, ahol hosszan kérdezgeti, kiszedve belőle legféltettebb és legbensőbb titkait, majd ezekkel él vissza.

„A páciens ezután a kristályágyban tölt 20 percet 6 ezer forintért, majd következik a csoportos meditáció, amin legalább 60 ember vesz részt egyszerre, szintén fejenként 6 ezerét. Ezek során mindig dr. Augusto „beszél” Mónikából. Az élmény földöntúli. Ezenkívül Mónika tanítást is ad, szintén pénzért, ahová muszáj elmenni, ha valaki a közösség tagja akar maradni. A lakása tömve van kristályokkal és szentképekkel, amikből minden foglalkozás után „erősen ajánlott” választani, súlyos összegekért. Egy kis kristályangyal például 95 ezer forint, egy gyűrű 30 ezer, egy pár fülbevaló 40 ezer, a karkötők átlag 20 ezerbe kerültek."

Megalázta azt, aki nem tartotta magát a szabályokhoz

Kiválasztottnak érezte magát, aki részt vehetett a közös meditáción, előadáson, mert Mónika azt mondta annak, akit elhívott, hogy dr. Augusto megtisztítja a lelkét és örök üdvösséget ad neki. Aki azonban vétett a szabályok ellen, azt nyilvánosan megalázta.

„Fehér ruhában kellett érkeznünk" – meséli Rita. „Ha valakit Mónika kiközösített, azzal nem beszélhettünk. Később megbocsájtott neki, ha 100 ezer forint körüli értékben kristályokat vásárolt. A legtöbb tag végül a lakását is eladta, hogy fussa a meditációkra, gyógyításokra, kristályokra. Akik házasságban éltek vagy a családtagjuk megpróbálta lebeszélni őket, azokat eltiltotta párjuktól, családtagjaiktól. Többen elváltak miatta, családok mentek tönkre a szemem láttára. Mindig azt mondta: „Augusto kéri ezt tőled”, és mi megtettük."

A %Ripost% információi szerint B. Mónika a mai napig tart meditációkat és „gyógyításokat”. Akik évek óta járnak hozzá, már a gyermekeiket is magukkal viszik. Egykori hívei azonban azt fontolgatják, hogy feljelentést tesznek ellene, ezzel legalább másokat megvédve attól, hogy Mónika áldozataivá váljanak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin