Létrehozva: 2019.07.07.

Így rajtolt az új családvédelmi akció

Sok család életét megkönnyíti a babaváró és az autóvásárlási támogatás, a csok kiterjesztése- ez derül ki az elsõ hét tapasztalataiból. Mint arról a Ripost beszámolt, már az elsõ napon sokan kérték a babaváró hitel benyújtásához szükséges társadalombiztosítási igazolást, de voltak, akiknek már a héten folyósította is a bank a hitelt.

Már az első héten több mint 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását

- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A költségvetésben idén 5 milliárd forintot, jövőre a dupláját fordítják erre a célra, de ha igény van rá, a keret növelhető. Novák Katalin jelezte: reményeik szerint a következő egy évben legalább tízezer családnak tudnak ezzel a támogatási formával segíteni. Ennek a támogatási formának, amit a Nagycsaládosok Országos Egyesületének kezdeményezésére vezettek be, nem feltétele a házasság, nincs életkori vagy jövedelmi határ, sőt az egyszülős családok számára is elérhető, fogyatékkal élő gyermek esetén pedig akkor is jár, ha a gyermek már nagykorú.

A legfeljebb 2,5 millió forintos támogatás legalább hétszemélyes új autó vásárlásához kérhető, a támogatás összege az autó vételárának maximum a felét teheti ki, és zárt végű lízingszerződés esetén is felhasználható. Legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és maximum kétezer kilométert futott tesztautó is vásárolható a támogatással, ami önerőnek számít, ha a család hitelt is szeretne felvenni az autó vásárlásakor. A támogatás az államkincstáron keresztül igényelhető, azt közvetlenül az autókereskedésnek utalják, az összeget nem kell előre finanszírozniuk a családoknak.

A kérelem benyújtható személyesen, levélben vagy elektronikus úton is, arról 30 napon belül döntés születik. Már van olyan család, amelyik ünnepelhet: folyósítják a kért összeget. Az erről szóló igazolással hat hónapjuk van az autó kiválasztására és a szerződéskötésre. A visszaélések megelőzésére szolgál, hogy az így vett kocsit három éven belül nem értékesíthetik.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke ismertette: felmérésük szerint a nagycsaládosoknál a gépkocsipark 70 százaléka tíz évnél, 35 százaléka pedig 15 évnél is öregebb. A támogatással lehetőségük nyílik arra, hogy korszerűbb, biztonságosabb járműre cseréljék az autójukat. Honlapjukon az érdeklődők minden információt megtalálnak ezzel kapcsolatban.

75 százalékban lehet a babaváró a csok önereje

A múlt hétfőn életbe lépett családvédelmi akcióterv legnépszerűbb pontja a babaváró támogatás.  A hitel szabadon felhasználható. Sokan eddig azért nem tudtak élni a CSOK lehetőségével, mert nem volt önrészük a lakásvásárláshoz.  A babaváró hitel erre a gondra is megoldást jelent. Amennyiben a babaváró kölcsön igénylése után 90 napon belül a házaspár CSOK és lakáshitel kérelmet is benyújt, akkor a babaváró kölcsönnek csak a 25%-át számítják be az ingatlan terhelhetőségének számításakor. A lakásvásárlás előtt állóknak ez fontos részlet. A babaváró hitelt hitelkiváltásra és önerőként is fel lehet használni, a jegybank ennek felső korlátját 75 százalékban húzta meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem titok többé: Itt a nagy magyar UFO-térkép

INSIDER

Ilyet még nem láttál, durva meglepetést tartogat az időjárás

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"