Létrehozva: 2020.10.13.

Így lehetünk hálapénz nélkül is hálásak az orvosnak

Januártól jelentős béremelést kapnak az orvosok, miközben börtönnel büntetik a hálapénz adását és elfogadását. Ugyanakkor a doki munkájával és hozzáállásával felettébb elégedett betegek ezután is kifejezhetik a köszönetüket – ajándékkal. Hogy utóbbi kategóriába mi fér bele és mi nem, annak járt utána a Ripost.

Nincs többé kényszer, se kényszerű szorongás: a kormány törvénnyel biztosítja az orvosok jelentős béremelését január elsejétől, kihúzva a hálapénzzel járó megalázó vagy éppen jogosulatlan kedvezményeket biztosító helyzet méregfogát. Sőt, egy év szabadságvesztést kockáztat az, aki hálapénzt ad vagy fogad el.

Így fejezhetjük ki a köszönetünket

Egy életmentő beavatkozás, egy sebészi bravúr vagy egy megnyugtató, lelkiismeretes gyógykezelés mind olyan helyzet, ami után az ember szívesen fejezné ki a háláját az egészségügyi szakemberek felé. A törvény pedig erre – szabályozott keretek között – lehetőséget biztosít. Az orvos, illetve az ápoló a kezelés után kéthavonta egyszer elfogadhat ajándékot. Ennek értéke a minimálbér öt százaléka, vagyis nagyjából nyolcezer forint.

Fotó: Shutterstock

Sok lehetőség közül lehet választani

Bár a 8000 forint körüli összeghatár nem feltétlenül tűnhet soknak, mégis rengeteg ajándékötlet közül válogathat a páciens, hogy mivel szerezzen garantátan örömet az orvosának, ápolójának. Ehhez persze nem árt a kollégái segítségével kipuhatolni, vagy egyenesen rákérdezni, minek is örülne. A kultúrára, szórakozásra fogékony vagy inkább a gasztronómia a gyengéje, esetleg a virágot, lakásdekorációt kedveli?

Borítékolható siker – könyv, film, zene, előadás

A legtöbb könyv, DVD vagy Blu-ray film, illetve zenei CD kényelmesen belefér ebbe az összegbe. Sőt, mozi-, színház- és operaelőadásra is lehet már ennyi pénzből páros jegyet váltani. A hagyományos multiplex élménynél jóval többet ad a Budapesten, Debrecenben és Győrött elérhető 4DX moziterem, ahol az aktuális sikerfilmek varázslatát mozgó székekkel, illatokkal, vízzel, hóval vagy éppen buborékokkal egészítik ki – két jegy 5900 és 6740 forint közötti áron kapható.

Fotó: Shutterstock

Sőt, olyan sikerdarabra is váltható két erkélyre szóló jegy 8000 forint alatt a Madách Színházba, mint A nyomorultak, Az operaház fantomja vagy a Mary Poppins.

Ízekbe, illatokba is csomagolható a hála

Egy gondosan összeállított virágcsokor vagy egy középárkategóriás, kellemes illatú kölni emlékezetes ajándék lehet a doktornőnek, ápolónőnek.

Fotó: Shutterstock

Az orvosok közül a borok szerelmeseinek már 5000 forintért alatt megkapható a 2020-as nemzetközi Decanter World Wine Awards-on aranyéremmel kitüntetett Szamorodni palackja. A sörkedvelőknek 7990 forintos fatartós prémium sörválogatás dobogtathatja meg a szívét. A minőségi töményet előnyben részesítőknek a legismertebb italmárkák közül válogathatunk, a legtöbbet 8000 forint alatt kínálják. Ugyanakkor mini ajándékcsomagot is összeállíthatunk svájci csokoládéval, kávékülönlegességgel, libamáj-specialitással és prémiumlekvárral – ha jól válogatunk, ez is megvan 8000 forint alatt.

Fotó: Shutterstock

Adjunk blokkot az ajándék mellé!

Ha nem tudunk dönteni vagy nincs időnk, lehetőségünk a megfelelő ajándék után járni, végső megoldás lehet a vásárlási utalvány is – ha plázába szólót választunk, azzal sokszorosára növelhetjük a megajándékozott választási lehetőségeit. Mindenképpen tegyük egy pár soros köszönőlevelet is az ajándék mellé, s a blokkot se hagyjuk ki, különösen akkor, ha a meglepetés csak akciósan érte el a 8000 forint alatti értékhatárt. Így az orvos egy esetleges ellenőrzéskor nem csak azt igazolhatja, kitől, mikor és mit kapott, de annak értékét is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döntött a Fidesz az EP-listáról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár