Létrehozva: 2021.12.13.

Így kerülhetsz közelebb a karácsony valódi átéléséhez

Érdemes megállni az ünepek előtti nagy rohanásban és ajándékvadászatban, hogy egy kis időre valóban arra figyelj, amiről a karácsony szól.

1 este – 10 üzenet – 100% Jézus

100% Jézus címmel szerveznek dicsőítő karácsonyi koncertet december 21-én, kedden 20 órakor a Budapest Kongresszusi Központban.

Az esemény mindazoknak szól, akik az év végét, a karácsonyt megelőző időszakot jellemző rohanás közepette szeretnének kicsit megállni, feltöltődni, felkészülni az ünnepre. A szervezők időt és teret biztosítanak az Istenhez kapcsolódásra, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Várják mindazokat, akik már találkoztak Jézussal – és azokat is, akik még keresik őt.

Az egyórás esemény sztárvendége Janicsák Veca énekesnő lesz.

Fotó: Bors

Kortárs tánccal is kiegészített koncerttel készül a 100% Jézus zenekar. Jelen lesz az erdélyi Böjte Csaba testvér is, aki eddig nem hallott karácsonyi történetekkel készül, amelyek segítik a megtisztulást és a lelki felkészülést az új évre.

 

Fotó: Fejér Megyei Hírlap

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni IDE kattintva lehet.

Védettségi igazolvány nem szükséges, maszk viselése azonban kötelező.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek