Létrehozva: 2020.02.21.

Így jutottak el a 16 évvel ezelőtti makói gyilkosság gyanúsítottjához

Makón és Csongrád megye területén élet- és vagyonelleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomatainak tüzetes átvizsgálása során sikerült azonosítani a 16 évvel ezelőtti, makói kettős gyilkosság elkövetőjét – mondta a rendőrség főosztályvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője elmondta: a 2004. november 16-án, Makón elkövetett kettős emberölés elkövetésével gyanúsított férfit a daktiloszkópiai vélemény alapján fogták el, és bár megtagadta a vallomást, a szakértői intézet megerősítette, hogy a helyszínen talált genetikai nyomok egyeznek.

Képünk illusztráció (Fotó: pixabay)

Hozzátette: mivel a gyanúsítottnak korábban csak az ujjlenyomat-töredékét rögzítették, az nem volt alkalmas a gépi azonosításra, 2004-ben ezért nem sikerült beazonosítani. Most azonban az ujjlenyomatokat vizuálisan ellenőrizték, és így jutottak el az elkövetőhöz. Az MTI kérdésére Petőfi Attila azt közölte, több száz ujjlenyomatot ellenőriztek.

 

Ahogy az ismeretes, 2004. november 16-án Makón, a Szegedi utca egyik házában holtan találtak egy 78 éves nőt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát. Kezdetben az egyik rokonukat gyanúsították a gyilkossággal, azonban 2006 márciusában megszüntették az eljárást, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a terhelt követte el. A férfi végül kétmillió forintos kártérítést kapott, mert ártatlanul kellett másfél évet előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben töltenie.

Tavaly novemberben – új adatok alapján – az ügyészség a nyomozás folytatását indítványozta. Az ezt követően beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság látókörébe került egy mindezidáig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold