Létrehozva: 2021.05.06.

A Ripost kiderítette: Így juthatunk leghamarabb védettségi igazolványhoz

Sokan hetek óta várják a védettségi igazolványukat, de annak se híre, se hamva. Legtöbben a kormányablaknál, Ügyfélkapun érdeklődnek a csúszás miatt. A hivatal viszont a háziorvoshoz irányítja őket. A Ripost utánajárt, vajon ez rendjén van-e így. Azt is kiderítettük, hogyan juthatunk leghamarabb védettségi igazolványhoz.

Sokan hiába várják, nem érkezik meg a védettségi igazolványuk. Vannak, akik türelemesen beletörődnek ebbe, mások viszont próbálnak utána- járni, hol és hogyan szerezhetnék be. A Ripost egyik olvasója is így tett.

Olvasónk, miután megelégelte, hogy hetek óta hiába várja a védettségi igazolványát, az Ügyfélkapun keresztül reklamált a csúszás miatt. Sürgetésére dr. Sára Botond kormánymegbízott nevében és megbízásából Borbély Noémi Központi Okmányirodai Főosztály Személyes Ügyfélszolgálatot Támogató Osztály igazgatási ügyintézője azt a választ adta, hogy esetében „- TAJ száma alapján történt lekérdezés szerint – a felgyógyultságról nem került adat továbbításra az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (ESZT). Vagyis a megbetegedéssel kapcsolatos bejegyzés nem került lezárásra, így védettségi igazolvány sem készült.”

Az ügyintéző azt javasolta, hogy olvasónk érdeklődjön az egészségügyi szolgáltatónál, illetve a háziorvosánál az adatfelvétellel kapcsolatban.

Fotó: MTI

A Ripost megkérdezte dr. Mangó Gabriella háziorvost, ő találkozott-e hasonló esettel és ha igen, mit javasol azoknak, akik hiába várják a védettségi igazolványukat.

Dr. Mangó Gabriella szerint sokan ellenanyagtesztet csináltatnak, hogy hamarabb hozzájussanak a védettségi igazolványukhoz. Olvasói fotó

„A rendszer úgy működik, hogy ha valaki csináltat egy Covid-tesztet és az pozitív lett, akkor mi 10 nap után az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) lejelentük. Akkor van probléma, ha például hiába tölti fel az asszisztens az adatokat, az valamiért nem megy át az EESZT-hez. Ilyen egyébként előfordul még a gyógyszerek felírásánál is, nálunk múlt pénteken volt erre példa”.

A háziorvos ennek ellenére azt javasolja, hogy mindenképpen a háziorvosuknál jelentkezzenek a reklamálók és hibáztatás helyett együtt próbáljanak kiutat keresni ebből a problémából.

„Ha ezek után sem lehet dűlőre jutni, akkor érdemes megkérdezni a járványügyi hatóságot is, ők mit tudnak. Végső megoldás lehet, ha elmegyünk egy vérvételre ellenanyagtesztet csináltatni, bár ez pénzbe kerül. Abból viszont látszik, ha már valaki átesett a betegségen, illetve az is, ha az oltás hatására kialakult a védelem és így is igényelhet védettségi igazolványt”. Mangó Gabriella egyébként úgy véli, a március-áprilisi oltási dömping lehet az oka, hogy a rendszerbe valami hiba csúszott.

A háziorvos által kiállított oltási igazolás nem védettségi igazolvány

A doktornő utalt arra is, hogy sokan felteszik a kérdést, vajon az általa kiállított, az oltásokat igazoló igazolás helyettesíti- e a védettségi igazolványt. „A válasz természetesen az, hogy nem, de mindenkinek azt javaslom, hogy tartsa meg az oltások után tőlünk kapott igazolást is, és ha külföldre megy, vagy nincs más, amit fel tudna mutatni az oltások igazolására, akkor legalább ez a kezében van”.

Így kaphatunk védettségi igazolványt

* A háziorvos lejelenti az EESZT-nél, hogy pozitív Covid-tesztje volt valakinek. * Esetenként már az első, de többnyire a második oltást után. * Ellenanyag-vizsgálat után, ha kimutatható a védettség a szervezetben.

 

Kormányablaknál is igényelhető védettségi igazolvány, de pénzbe kerül

Aki magánúton ellenanyagtesztet csináltat, védettségi igazolványt igényelhet elektronikus úton a www.magyarorszag.hu weboldalon vagy személyesen bármely kormányablakban. A védettségi igazolvány kiállítása védőoltás, illetve a fertőzésen igazoltan (EESZT-ben nyilvántartott) történő átesés esetén automatikus és ingyenes. Magánúton megszerzett ellenanyagteszt után viszont a védettségi igazolvány kiállításnak díja 3000 forint, amit az igénylőnek átutalással (BFKH számlájára) kell megfizetni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast