Létrehozva: 2020.04.30.

Így fogják tesztelni koronavírusra a 17 ezer kiválasztott embert

A statisztikusok segítségével derül majd ki, hogy mennyi a fertőzött ember Magyarországon.

Holnap indul a nagy tesztelés! A kiválasztottakat levélben értesítik, a megjelenés nem kötelező, de nagy segítség- írja a Blikk.

Pontosan 17 778 embert választottak ki tesztelésre, hogy megtudják, mennyi az országban a koronavírussal fertőzött ember. A reprezentatív kutatáshoz az ország minden részéről kerestek résztvevőket a KSH közreműködésével. A csaknem 18 ezer teszt segítségével kiderül, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós aránya Magyarországon, mennyi lehet a valós megbetegedések aránya és hányan lehetnek már immunisak.

Fotó: MTI

„A páciensek nyálkahártya-váladékából mintavételi pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, majd genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgált személyektől, ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a vírusra adott lehetséges immunválaszt mutatják ki„ - magyarázta egy szakember a lapnak.

A vizsgálatok május 1-14 között zajlanak majd, az ország 7 régiójában. Pontos időpontra és helyszínre hívják az embereket, akik már meg is kapták az értesítést.

A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik, hogy az idősebbeknek vagy a krónikus betegeknek ne kelljen elhagyniuk az otthonukat.

Kiderült: a minták felét a Semmelweis Egyetem, ötödét a Debreceni Egyetem, a többit a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem munkatársai gyűjtik majd be.

„A tudomány, a társadalom és önmaguk érdekében kérem ezeket az önkénteseket, hogy menjenek el a vizsgálatra. Hatalmas segítséget tudnak nyújtani egy mindössze pár perces procedúrával. Ezekből az adatokból ugyanis kiderülhet, hogy milyen szinten áll az ország átfertőzöttségi szintje, és hol lehetnek még esetleg gócpontok. Fontos tudnunk, hogy a vírussal együtt kell majd élnünk, ám nem mindegy, hogy milyen körülmények között” – mondta a lapnak Bense Tamás háziorvos.

Az országos tesztelés eredményeit várhatóan május második felében hozzák majd nyilvánosságra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni