Létrehozva: 2021.04.21.

Szív megszakad: így emlékszik Csocsesz elhunyt feleségére

Gyerekkoruk óta ismerték és szerették egymást, évtizedeket éltek együtt boldog házasságban, ám a koronavírus hirtelen kiszakította a család életéből Csocsesz feleségét, Gyöngyikét.

A gyászoló zenész a Borsnak megindító őszinteséggel vallott hitvese elvesztéséről. Elmesélte, mi történt otthon, mielőtt Gyöngyikét elvitték a mentők, és azt is, mit mondott a családanya a zuhanyzásban segédkező lányának.

Csocsesz nem tudja feldolgozni a veszteséget
Fotó: Facebook

„Amikor rosszul lett, azt hittük, hogy csak megfázott. Szombaton 38 fokos láza volt, vasárnap már 40” – mondta a Borsnak Csocsesz, aki gyermekeivel együtt 17 napig várt a csodára, ennyi idő alatt pedig megjárták a mennyet és a poklot egyaránt. Végig élt bennük a remény, de az orvosoknak meg kellett mondaniuk az igazságot, és fel kellett készíteniük a családot a legrosszabbra.

„Közölték, hogy Gyöngyit lélegeztetőgépre kötötték és kritikus az állapota” – zokogta az énekes.

Csocsesz ezen kívül elárulta, mit bánt meg tettei közül, és mit tenne ma másképp, ha újrakezdhetné.

Minderről bővebben a Bors csütörtöki lapszámában és a borsonline.hu weboldalon olvashatnak!

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor