Létrehozva: 2021.05.08.

Mi legyen a program hétvégén? Nézd meg, milyen lesz az idő szombaton!

Az igazi tavaszi idő idén mintha váratna magára, a hektikus időjárás pedig a hétvégén sem ígér sok jót.

Ahogy a járványhelyzet is beárnyékolta az idei évünk eddigi részét, úgy az időjárás sem volt túl kegyes hozzánk itt, a Kárpát-medencében.

A hektikus időjárás miatt sokszor azt is nehéz előre megtervezni, hogy beltéri vagy kültéri programokon vegyünk-e részt, és ez sajnos szombaton sem lesz másként.

A szombati időjárás nem ígér sok jót
Fotó: Pixabay

A reggel szépen indul, a legmagasabb hőmérséklet 6 fok lehet, de van, ahol csak egy fokig kúszik majd fel a hőmérő higanyszála. Eső nem várható, de a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli- és az Északi-középhegység fagyzugos völgyeiben fagypont alatti értékek is előfordulhatnak.

Délután az ország döntő részén változóan felhős lesz az ég, a legtöbb napsütésre a Balaton térségében és az ország déli felében van kilátás. Az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből az Északi-középhegység térségében elszórtan alakulhat ki kisebb zápor. Az északnyugati szél gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között alakul – írja a metnet.hu.

A bátrabbak nyugodtan útra kelhetnek, de akárhova is megyünk, esőkabátot vagy esernyőt érdemes magunkkal vinnünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat