Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.21.

Hosszan sorolták a tanár bűneit, elképesztő, mit tett a gyerekekkel

Bíróság elé állt egy 53 éves tornatanár. A férfi több gyereket is megvert a hetesi általános iskolában a vádirat szerint. Egy év öt hónap börtönt kapott felfüggesztve.

Az 53 éves tanár napköziben dolgozott, illetve tornaórán helyettesített. A vádirat szerint hat gyereket fegyelmezett veréssel 2014 és 2017 között egy Somogy megyei község, Hetes általános iskolájában. A férfit egy névtelen levélben jelentették fel, valószínűleg valaki a kollégái közül.  Bár a tanár sosem tett beismerő vallomást, vádat emeltek ellene.

A vádirat alapján tekintélyes a férfi bűnlajstroma, amit az ügyész egy korábbi tárgyaláson hosszasan sorolt a Kaposvári Járásbíróságon.

Az egyik gyereket tarkón ütötte, hogy a feje az asztalra koppant, mert hintázott a széken. Osztálynaplóval és munkafüzettel is lecsapott a rendetlenkedők fejére. Egy fiú a gumilabdáját az ablaknak rúgta, őt a bordásfalhoz lökte. Egy másik tanulót rúddal ütött hátba, mert nem tudta végrehajtani a tornagyakorlatot az órán. Az Erzsébet-tárborban, ahol a vádlott felügyelő volt, az egyik faházról hiányzott egy léc. Egy fiút azzal gyanúsított, hogy ő rongálta meg, ezért az ágyra lökte, és a fejére párnát szorított.

A férfi több rendbeli bántalmazásért egy év öt hónap börtönbüntetést kapott, amit egy év hat hónapra felfüggesztett a bíróság. A tornatanár másfél évig biztosan nem mehet vissza az iskolába, ugyanis erre az időre eltiltották a tanítástól. Az ítélet jogerős, azt a tanár és az ügyész is elfogadta.

A %Ripost% úgy tudja, a tanítványai a fentiek ellenére szerették az oktatót, sokan azt mondták, "a tanár úr legalább foglalkozott velünk". Hetesen is megoszlanak a vélemények a férfiról, aki régóta az iskolában tanít. Sokan úgy vélik, az életét a tanításnak szentelte, miközben a többség azt mondja: egy tanár nem bánthatja a gyerekeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát