Létrehozva: 2020.07.15.

Horror Kerepesen: megszólalt a kisgyerekekkel történt rémtettekről a család

A rokonok védelmükbe vették a nagymamát, szerintük félreértés történhetett.

Mint arról a Ripost is beszámolt, egy Kerepesen élő családhoz vonultak ki a rendőrök, ahol az 57 éves apai nagymamát előállították, még a két szülő később jelentkezett a rendőrkapitányságon.

A nyomozás adatai szerint M. Marianna és L. Zoltán 2017 nyarán több alkalommal, szinte napi rendszerességgel szexuális cselekményre kényszerítette a velük egy ágyban alvó, akkor 6, 4, 3, valamint 2 éves gyermeküket, miközben a nagymama, L. Elemér Józsefné a cselekmények folytatására biztatta őket. Ha a kicsik nem akarták azt csinálni, amit a szülők mondtak, erőszakkal, testi fenyítéssel, hajukat megtépve vették rá őket. Előfordult, hogy a gyermekek szem- és fültanúi voltak szüleik szexuális együttlétének.

A megvádolt nagymama, Aranka fia, Lakatos Krisztián arról mesélt a Borsnak mennyire meglepődtek, amikor reggel körbevették a házát a rendőrök.

„Nem titok, hogy többen élünk itt. Ha ilyen történt volna, arról tudnánk, hiszen túl sokan vagyunk ahhoz, hogy egy ilyen szörnyűség titokban maradjon” – szögezte le a történtekkel kapcsolatban Krisztián.

Annabellát, Szonját, Dórikát és Benjámint több éve kiemelték a családból, a szülők és a nagymama attól fogva csak a nevelőkön keresztül találkozhatott a kicsikkel.

„Volt, hogy tetvesen és rühesen érkeztek vissza nem egyszer külsérelmi nyomokat is találtunk rajtuk. A gyerekek majdnem öt nevelőszülőnél voltak ez idő alatt, szétszakították a testvéreket. Édesanyám folyamatosan harcolt azért, hogy visszakaphassa az unokái” – mesélte Krisztián, aki hozzátette már másfél éve teljesen eltiltották őket a láthatástól.

Fotó: police

Úgy tudni, a rendőrség azután értesült a szörnyűségről, miután az egyik kicsi elmondta, mit tett velük a „mama”.

„Annyi nevelőszülőjük volt, hogy azt sem tudni, kire érthették, hogy mama. Téboly ez az egész, azt sem tudjuk, mihez kezdjünk. Édesanyám nagyon súlyos beteg, félünk, mi lesz vele, ha ártatlanul vádolják meg a legszörnyűbb bűnök egyikével” – mondta Krisztián.

„Engem, és megannyi unokáját ő nevelte fel, együtt éltünk vele. Ezért nálunk jobban senki nem tudja, hogy esze ágában sem volt ilyen mocskos dolgokat tenni” – szögezte le végül a lapnak a férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk