Létrehozva: 2019.08.27.

Horror Jászapátiban: az idős papot védelmi pénzért terrorizálják

A 84 éves atyának nincs nyugta, folyton rettegnie kell.

Ke­serűen mered a lehúzott redőnyre a Jász­apá­tiban élő, 84 éves plébános. Egy éve is­mét­lődik a forgatókönyv: zaklatói napi szinten felkeresik a házát, verik a re­dőnyt, ordítanak, néha még be is másznak hozzá, hogy pénzt csikarjanak ki tőle.

„Már rég felszereltettem egy kamerát, de az sem tartja vissza őket. Azt hangoztatják, nem félnek a rendőröktől sem. Eleinte négyen voltak, aztán egy nagydarab kopasz férfi állandósult. A nyugalmamért néha adtam nekik pénzt, de nem akartam belőle rendszert csinálni. Egyszer még az ablakomat is belökték, én meg bentről próbáltam visszaszorítani a támadást. Addig nem tágítanak, míg pénzzel meg nem veszem a nyugalmamat” – magyarázta a Borsnak az atya.

A szörnyű tortúra teljesen ráment az egészségére. Állapota folyamatosan romlik, ma már sétálni is nehézkesen tud. A felszentelése 50. évfordulójára, az aranymisére egy sárga színű emlékplakettet kapott. A zaklató az ablakon benyúlva ellopta, mert azt hitte, aranyból van. A dísztárgyat végül a rendőrök szerezték vissza a nyugdíjasnak.

A településen 25 éve működő biztonsági cég felajánlott egy pánikgombot, amit megnyomva azonnal értesítést kapnak a vészhelyzetről. Sajnos a napokban szükség is volt rá. Egy tagbaszakadt férfi biciklivel jelent meg, és zaklatni kezdte az atyát. A rosszakarónak semmi sem szent, az atya házának falát is levizelte.

A pap több bejelentést tett már a rendőrségen, akik megkeresésünkre közölték: zaklatás vétség és tulajdon elleni szabálysértés miatt folyik eljárás ismeretlen tettesek ellen a Jászberényi Rendőrkapitányságon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet