INSIDER

Horror a miskolci erdőben: véresen rohangászott egy férfi

Vérfagyasztó módját választotta egy férfi annak, hogy ne kelljen megadnia ismerősének a korábban kért kölcsönt.
címkék:
  • Szerző: Ripost

A miskolci férfi azzal hívta fel hitelezőjét, hogy visszaadná neki a pénzt, amivel tartozik, ám a találkozóra egy ismeretlen barátját is vitte. Mindhárman autóba ültek és elindultak Miskolcra, de rövidesen megálltak egy erdős részen, ahol a két férfi kiszállt és egy közeli házba ment, egyedül hagyva a pénzére váró férfit.

Pár perccel később újra felbukkantak: egyiküknek azonban csorgott a vér a kezéről, úgy szaladt a kocsihoz és egy tíz centis kés is volt nála. Riadtan azt ordították a kocsiban váró férfinak, hogy rájuk támadtak a házban, ezért megölték az egyik támadót. Majd azt mondták az autóban ülőnek, mivel már ő is tud a gyilkosságról, csak akkor hagyják futni, ha fizet kétmillió forintot, különben ő is "sittre megy" velük.

Az emberölés a házban természetesen nem történt meg, a férfi pedig egyszerűen nem volt hajlandó fizetni a két ügyetlen zsarolónak. Az ügy a rendőrségen végezte, bíróságra is került, most szerdán pedig várhatóan ítéletet is hoz a két férfi ellen zsarolás kísérlete vádjával a Mezőkövesdi Járásbíróság - írta a Bors.

címkék: