Létrehozva: 2021.12.08.

Hoppá! Rusvai Miklós kitálalt a halálozási adatokról

Riasztóan magasak a halálozási adatok. A lélegeztetőgépen lévők száma is napról napra nő. Ennek okairól kérdeztük dr. Rusvai Miklóst, aki tiszta vizet öntött a pohárba. 

A héten is riasztóan magasak a halálozási adatok és a lélegeztető gépen lévők száma is napról napra nő. A Ripost dr. Rusvai Miklóst kérdezte ennek okairól, aki tiszta vizet öntött a pohárba.

Dr. Rusvai Miklós (Fotó: Origo / Talán Csaba)

„Valóban ijesztőek a halálozási adatok és a lélegeztető gépen lévők számának növekedése, de ennek összetett okai vannak és az adatok kicsit becsapósak is” – kezdi a virológus, majd véleményét a következőkkel indokolja.

Erősebb a mostani variánsok megbetegítő képessége

„Az elmúlt évben megjelent koronavírus variánsok nem voltak még ennyire megbetegítő képesek, mint például a delta, ez jóval fertőzőképesebb is a korábbi mutációkhoz képest. Ez kétségtelenül közrejátszhat abban, hogy most jelentősen megnőttek a halálozási adatok” – vélekedik a virológus. Emellett még egy fontos dologra hívja fel a figyelmet.

Becsapósak az adatok: kell egy kis matekozás a számok helyes értelmezéséhez

Rusvai szerint soha nem napi adatokat kell nézni az elhunytak és a lélegeztető gépen lévők számánál.

Képünk illusztráció (Fotó: AFP)

„A hétvégi adatok egy része mindig kedden vagy szerdán jelenik meg. A mintákat, amelyeket hétvégén vesznek le, hétfőn vizsgálják be és így a keddi vagy szerdai adatok mindig kiugróak. Ugyanakkor a hétvégi három napot, ha figyelembe vesszük és a hétfőn megjelenő adatot elosztjuk hárommal, az meg mindig irreálisan alacsony. A hétvégén vett minták egy részét nem hétvégén nézik meg. Azaz, amikor kedden, 226, vagy szerdán 213 halottról számolnak be – ami idén a legmagasabb érték ebben a szezonban -, az azt jelenti, hogy egy része ennek hétvégi halott. Az öt napos csúszó átlagot kell figyelni az adatok tekintetében és akkor mindjárt kisimulnak ezek az egyenetlenségek – magyarázza a virológus.

Nagyobb a szabadságunk, kevesebb a korlát

„Idén a védekezés, oltás alapú és a maszk viselése a tömegközlekedési eszközökön és a bevásárló helyeken kötelező csak. A környező országokban is sokkal szigorúbb intézkedések vannak érvényben. Tavaly ilyenkor nálunk is volt határzár, utazási korlátozás, kijárási tilalom, kontaktuskutatás és magasabb volt a tesztelés aránya is, tehát szorosabb korlátok között élhettük csak az életünket. A mostani viszonylagos szabadságnak ára van. Ennek ellenére a kórházi esetszám és a halottak száma nem magasabb, mint tavaly ilyenkor – emlékeztet Rusvai Miklós.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban