Létrehozva: 2021.06.29.

Hoppá: Orbán Viktor feltette a szlovák kalapot – fotó, videó

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita Kolostorban fogadta Eduard Hegert, Szlovákia kormányfőjét.

Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden a Karmelita kolostorban fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt.

A találkozóról képeket töltött fel a magyar miniszterelnök a közösségi oldalára „Isten hozta Szlovákia miniszterelnökét!„ néven. A fotók között még egy olyan is szerepel, melyen Orbán Viktor egy kalapot is felpróbált, íme:

Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette: ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot. A magyar kormányfő jelezte: Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében ”egy hangszeren játszik„, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast