INSIDER

Hoppá! Megváltozott a KRESZ, így kell előzni a bicikliseket

Meghatározták, hogy mekkora távolságot kell hagyni a kerékpárosok előzésekor. Aki szabályt szeg, annak a jogsija is bánhatja. Mindez Romániában érvényes.
  • Szerző: Ripost

Módosította a román kormány a közlekedésrendészeti szabályzatot (KRESZ), aminek most a kerékpárosok örülhetnek a leginkább. Jogszabályba foglalták ugyanis, hogy a személygépkocsiknak mekkora távolságot kell hagyniuk a kerékpárosok előzésekor. Aki szabályt szeg, a járművezetői engedélye is bánhatja – írja a maszol.ro.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az új szabály szerint azok a járművezetők, akik kevesebb mint óránkénti 50 kilométeres sebességgel haladnak, kötelesek a jármű bal oldalával átlépni a felezővonalat a kerékpáros vagy rolleres előzésekor, ám akik 50-nél gyorsabban haladnak, előzéskor legalább az autó szélességének felével át kell húzódjanak a szomszédos sávra.

Fotó: Fotó: shutterstock

A korábbi általános elv szerint másfél méteres távolságot kellett betartaniuk a járművezetőknek. Ezen változtatott a Hivatalos Közlönyben megjelent új szabálymódosítás, amely immár kötelezővé teszi a sofőröknek a megfelelő távolság betartását. Azoknak a járművezetőknek, akik a szabályt megszegik, a járművezetői engedélyüket 30 napra felfüggeszthetik.

Az új szabályozás arra is kitér, hogy folytonos vonal mellett vagy előzést tiltó tábla hatókörében sem előzhetik meg a kerékpárosokat és a rollerrel közlekedőket a személygépkocsik.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így lesz tökéletes a linzertészta
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?