Létrehozva: 2021.10.20.

Kár is tovább keresni, megvan a hónap lúzere, nehéz lesz túlszárnyalni a nógrádi férfit

Észrevétlen akart maradni, de pont ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ilyen nincs! – gondolhatnánk, pedig tényleg megtörtént, a rendőrség is megerősíti a hónap lúzere címre esélyes férfi történetét. No, de kezdjük az elején.

Nógrádi emberünket jogerősen eltiltotta a bíróság a vezetéstől, de ez őt olyannyira nem zavarta, hogy továbbra is simán autóba ült. Még úgy is, hogy augusztusban és október elején is két-két alkalommal lebukott.

Úgy tűnik, ezek után sajátos cselt eszelt ki, és inkább nem kapcsolta fel a lámpát, hogy ne szúrjon szemet a zsaruknak, de vesztére pont ezzel hívta fel magára a figyelmet. Innentől pedig látványosan borult a bili, S akkor még nem beszéltünk a tartalék tervéről! Merthogy a 20 éves férfi direkt nem vitte magával az iratait, azt gondolván, ha lebukik, a testvére adatait diktálja majd be a sajátja helyett.

Először ugye nem használta az autó világítását, majd kiderült, hogy a kocsi szélvédője repedt, mi több, emberünk a biztonsági övét sem kötötte be. A 20 éves férfi ezek után a testvérének adta ki magát, az ő nevében írta az intézkedés során készült okiratokat, de persze ezzel is lebukott – jó kis munkát adva a Nógrád Megyei Főügyészségnek.

Fotó: pixabay

Így a férfi ellen eltiltás hatálya alatti vezetés, valamint közokirat-hamisítás és hamis vád miatt indult eljárás.

Nem csoda, hogy mindezek után a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte a hónap lúzere letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast