Létrehozva: 2021.07.29.

Szívszorító: Anyu csillag lett az égen. Jó, de mikor jön haza? – kérdezték a gyermekei

A baranyai Királyegyházán lakik az a férfi és három gyermeke, akik nemrég elvesztett egy fontos személyt az életükből.

A 27 éves K. Alexandra hasnyálmirigy-gyulladás miatt került kórházba, ahonnan már sosem mehetett haza. Kezdetben a férj, Sándor véradásra kérte ismerőseit, feleségének ugyanis vérre volt szüksége – ekkor még nem tudta, hogy milyen fájdalmat kell majd átélnie.

„Kedves ismerőseim, nagyon köszönjük a véradást mindenkinek, a párom K. Alexandra számára több mint elegendő vér gyűlt össze, természetesen, aki szeretne, más számára vért adni, menjen el, adjon. Neki egyelőre nincs szüksége több vérre. Hálás vagyok minden egyes véradónak!!! Köszönöm ezt a példátlan összefogást” fogalmazott az akkor még bizakodó férfi. Alexandrának sajnos több szervét is megfertőzte a gyulladás, az életerősnőt pedig bő egy hét múlva legyűrte a betegség.

Fotó: Piaxabay

„Tíz napig volt bent, de már nem tudtak rajta segíteni” – mondta Sándor a Ripost-nak. „Pajzsmirigy betegsége volt, de semmi más baja nem volt, és előjele sem volt az egésznek. Mire hazaértem a munkából, gyomorgörcse volt, ekkor elvittem a sürgősségire. Ott közölték, hogy hasnyálmirigy-gyulladása volt. Innentől kezdve nem is tudtam vele beszélni, mert elaltatták és gépekkel tartották életben. Mindent megpróbáltak, de nem sikerült megmenteni.”

Romokban áll az otthonuk

A Ripost megtudta, hogy Alexandrát, aki hirtelen hunyt el, július 22-én, délelőtt 11 órakor a királyegyházai temetőben kísérték utolsó útjára. Három gyermeke és férje gyászolja, s nem csak a lelkük, de az otthonuk is romokban áll, nincs hova hazamenjenek. A család ugyanis év elején kezdett házfelújításba, a vállalkozó viszont félbehagyta a munkálatokat. Most pénzre, illetve arra lenne szükségük, hogy egy becsületes vállalkozó befejezze a munkát, mivel az új felmérések alapján sokkal többe fog kerülni a lakást helyrehozni, mint amennyit korábban mondták nekik.

„Még kérdéses, hogy miből fogjuk előteremteni, de az biztos, hogy a gyerekeknek mindent meg fogok adni” – magyarázza a férfi, aki gyermekeiért próbál erős maradni.

Várják haza az anyjukat a gyerekek

„A 7 hónapos még sokat nem fog fel az egészből, de a két és fél éves és a nyolcéves keresi az anyját, várják haza. Próbálta a nagymamájuk is megmagyarázni nekik, hogy csillag lett az égen az anyukájuk, de erre megkérdezték, hogy jó, de mikor jön haza?” – mesélte könnyeivel küzdve az apuka.

„Próbálom összeszedni magam, mert ha rajtam is azt látnák, hogy sírok egész nap... Erősnek kell lennem értük” tette hozzá Sándor, aki elismeri, sokan állnak mellette, de a feleségét már nem tudják visszahozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte