Létrehozva: 2021.10.07.

Hihetetlen történet: Így segített a bajba jutott családon az érző szívű anyuka

Enikő egy Facebookon megosztott segítségkérő poszt hatására cselekedett. A segítséget kérő bejegyzését szinte senki sem hitte el, s bár eleinte ő is gyanakodott, fontos lépésre szánta el magát...

Egyre többen osztanak meg segítségkérő posztokat a Facebookon, sok család kerül rossz anyagi helyzetbe, amiből önerőből már nem tudnak kikeveredni. Az ilyen posztokkal kapcsolatban a legtöbb ember szkeptikus, hátha átverés az egész és csak pénzt akarnak kicsikarni tőle. Először az érző szívű Enikő is kételkedett, amikor meglátta egy bajba került anyuka segítségkérő üzenetét.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Az anyuka beteg kislánya gyógyszereinek kiváltásához kért anyagi támogatást, korábban pedig kisfia iskolakezdéséhez is hasonló módon próbált segítséget kapni. A történet azért volt sokak számára gyanús, mert a nő egyetlen fotót sem osztott meg a családjáról és nem adott túl sok információt a helyzetéről. Enikőt azonban így ismeretlenül is megérintette a történet, így megkereste a bajba jutott anyukát, hogy kiderítse valós-e a története.

Hamar kiderült, hogy minden leírt szó igaz és a család tényleg bajban van. A két anyuka hamar megtalálta a közös hangot, beszélgetni kezdett, ki-ki megosztotta a másikkal a történetét. Enikő immár teljes bizalommal ajánlotta fel segítségét a családnak. Megkérdezte, mire van szükségük. Legnagyobb meglepetésére azonban a rossz helyzetbe került anyuka nem pénzt kért tőle, hanem elmondta, bármilyen jellegű támogatásnak örülnének. Enikő és férje egyre jobban megismerte a családot, egyre inkább átérezte annak helyzetét és a házaspár eldöntötte: mindenképp támogatni akarják őket valahogy. Ezért élelmiszert, ruhákat, gyógyszereket vettek a családnak.

„A gyerekek boldogan köszönték meg az adományokat, a kislány beteg kis szemecskéi csak úgy csillogtak az ajándék játék láttán. A szülők tisztességesen és szeretetben nevelik őket annak ellenére, hogy milyen helyzetbe kerültek. Pár éve ugyanis nekik is jól ment a szekér...” – írta Enikő a posztjában.

Ebből a történetből is látszik, megéri odafigyelni, észrevenni, időt szánni a másikra. Könnyen kiderülhet ugyanis, hogy a segítséget kérő szavak mögött valódi probléma áll... S ki tudja, egyszer mi is hasonló helyzetbe kerülünk és nekünk is jólesne, ha segítene valaki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár