INSIDER

Hihetetlen, hova menekültek az állatok a balatoni tűzvész után

Ellepték a vadállatok Fonyódot, miután 260 hektáron leégett a nádas.
  • Szerző: Ripost

„Évente egy-két siklót láttam eddig itt a házak között, de most sokkal több van, főleg a berekhez közelebb eső utcákban. Vannak, akik megijednek tőlük, azt hiszik, veszélyes kígyók”

– mesélte a %%-nak Bartha Zsolt.

Az állatmentők nyújtottak segítséget a megmenekült vadmalacoknak.

„Különböző békafajok, siklók élőhelye volt a berek. Több ezerre tehető azoknak az állatoknak a száma, amelyek nem tudtak elmenekülni a mindent felperzselő tűz elől. A madarak költési időszaka még odébb van, így szerencsére csak kevés madár vált a tűz áldozatává, de találtunk megégett fészekaljakat is” – mondta lapunknak Rózner György, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park tájegységvezetője.

A településen tartja magát a szóbeszéd, hogy szándékos gyújtogatás történt, ám a szakértők még vizsgálódnak.

„A nádastűzhöz több településről érkeztek egységek, mintegy 48 kollégánk dolgozott a lángok elfojtásán éjjel-nappal” – közölte a %% kérdésére Mihályka Szabina főhadnagy, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. – „A GPS-mérés alapján 265 hektár vált a lángok martalékává. A szakértők egyelőre vizsgálják, hogy mi a hatalmas pusztítást végző tűz oka, ezzel kapcsolatban biztosat mondani még nem tudok.”

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?