Létrehozva: 2018.06.18.

Hihetetlen, ezért napolták el a csecsemőjét félholtra verő nő tárgyalását

Továbbra sincs ítélet a halászteleki nõ ügyében, aki félholtra verte a párhónapos csecsemõjét két évvel ezelõtt.

Szerző Ripost

Újabb orvosszakértői vizsgálatot rendelt el a bíróság, most ennek az eredményére várnak. A Budapest Környéki Törvényszék bírája a vádlott elmeállapotát akarja újból kivizsgáltatni, szeretnék tudni, hogy a pici anyja mennyire volt beszámítható, amikor elkövette a bűncselekményt.

A vádlott 2012-ben kötött házasságot férjével, akivel Halászteleken éltek, míg egy betegség miatt a nőt 2015 nyarán leszázalékolták. Pszichiátriai osztályra került és ott kezelték. Ennek ellenére a házaspár mégis a gyermekvállalás mellett döntött, így a kezelőorvos csökkentette a gyógyszeres kezelését. A nő rendszeres orvosi és pszichológiai ellátásban részesült és 2016. január 21-én, egészségesen megszülte a kislányát.

A csecsemőt közösen gondozták: egyik alkalommal: 2016. május 18-án hajnalban a gyermek felsírt, a vádlott pedig a gyerekszobába ment, hogy tisztába tegye, amíg férje elkészítette az ételét, majd ő visszament a hálószobába. Ezután a nő – pontosan meg nem határozható módon – a gyermeket bántalmazta és megrázta, majd visszament férjéhez és azt mondta neki, hogy a kislány keveset evett.

Reggel ismét keserves sírásba kezdett a gyermek, az apja kiment a konyhába, hogy ételt készítsen neki, míg a nő a gyerekszobába ment. A férj kérte, hogy hozza ki a kislányt, de amikor a karjaiba vette és próbálta megnyugtatni, a baba teste elernyedt, tónustalanná vált, horkolva lélegzett, ezért azonnal telefonált a mentőknek.

Az asszony elsőnek titokba tartotta, hogy valóban mi történt a gyermekkel. Azonban többszöri kérdésre a kórházban csak annyit mondott:

Leesett a pelenkázóról.

A kislány a kórházból intézetbe került. Maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás következett be nála. 

A következő tárgyalást október közepén tartják.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast