Létrehozva: 2018.11.14.

Hihetetlen, ahogy meghalt: egyetlen lépéséért az életével fizetett a panziós

Elképesztõ balszerencsék sorozata vezetett a panziótulajdonos tragikus halálához. Egy meggondolatlan mozdulat okozott mindent...

Az otthonától pár kilométerre lett tragikus baleset áldozata Horvátzsidány köztiszteletben álló panzióvezetője, V. János. A férfi Kőszeg irányából tartott hazafelé, amikor kiugrott elé egy vad, a sofőr pedig elgázolta az állatot. János kiszállt a kocsiból, hogy megnézze, mi történt az őzzel. A többi esemény pillanatok alatt játszódhatott le, János egy óvatlan lépést tett hátrafelé, nem vette észre, hogy kiért a kocsija takarásából. A mögüle érkező Renault sofőrje nem haladt nagy sebességgel, mégis elgázolta a férfit.

A sofőr még megpróbált segíteni az áldozaton, de János olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők sem tudták megmenteni. A Vaol.hu-nak a sofőr elmondta: esélye sem volt elkerülni a gázolást. Már messziről látta az elakadásjelzővel és tompított lámpával álló autót, ezért le is lassított és ki is kerülte a kocsit, de a sötét ruhában kilépő Jánosra nem számított.

Azt hallottuk, hogy szegény Jancsi éppen telefonált a vadászoknak, hogy mit lehet tenni az elgázolt őzzel. Ekkor tett egy végzetes lépést hátrafelé – mesélte a Borsnak egy helyi asszony.

A településen mindenki jól ismerte a kedves, segítőkész férfit.

Panziót vezetett, és nem régen nyitott egy új helyet is. Nagyon sajnáljuk szegény feleségét és a három lányát, nem tudom, hogyan élik ezt túl – ingatta a fejét szomorúan a nő.

A három lány egyike sem él már Horvátzsidányban, ketten a fővárosban, míg egy lány külföldön lakik, de a helyiek szerint hazajönnek, hogy támogathassák egymást a gyászban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet