Létrehozva: 2020.05.09.

Hiába keltette a pánikot a baloldal, jó döntés volt megtartani az érettségit

Minden fennakadás nélkül zajlott az érettségi a nagyobb létszámú tárgyakból.

Minden fennakadás, probléma vagy botrány nélkül tudták sikeresen megszervezni az érettségi vizsgákat a koronavírus-járvány jelentette rendkívüli helyzetben – jelentette ki a köznevelési államtitkár.

„Azért szeretném ezt nyomatékosítani, mert olyan a mai világ, hogy ahol van egy pici probléma, annak nagy híre van, de amikor valami rendben van, akkor annak nincs híre” – mondta az Origonak adott interjújában Maruzsa Zoltán.

Az államtitkár szerint nem volt „könnyű menet”, mindannyiukon nagy volt a nyomás, hogy minden rendben legyen; nem könnyítette meg a munkájukat az a nyomás sem, amelyet az ellenzék és a média gyakorolt rájuk, esetenként „hisztérizálva” a közvéleményt a várható körülmények ügyében. Utólag megállapítható – tette hozzá -, hogy a számításaik helyesek voltak, és semmi nem úgy történt, ahogy az érettségi mostani megtartását ellenzők mondták.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta:

a járvány tetőzésétől való félelem alaptalannak bizonyult, a pedagógusok nem bojkottálták a vizsgákat, a diákok nem mondták vissza tömegesen a részvételt, és a kormány teljeskörűen biztosította és biztosítja a védekezéshez szükséges felszereléseket. Az érintettek pedig szemmel láthatóan – személyes tapasztalata szerint is – szigorúan betartották a biztonsági intézkedéseke – fűzte hozzá.

Az államtitkár jó döntésnek nevezte, hogy ilyen ütemezéssel bonyolítják le az érettségi vizsgákat. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a munkában részt vettek. Elsősorban az érettségizőknek, akik betartották a szigorú biztonsági intézkedéseket és fegyelmezetten vettek részt a vizsgákon. A diákok láthatóan bíztak a meghozott intézkedésekben, hiszen alig volt visszalépés – jegyezte meg.

Maruzsa Zoltán köszönetet mondott az intézményvezetőknek és a tanároknak is, akik „rendkívül felelősen, bátran vállalták a felügyeletet a vizsgákon, és ugyancsak betartották a biztonsági intézkedéseket”, továbbá az Oktatási Hivatal, a kormányhivatalok, az intézményfenntartók, a Klebelsberg Központ, a tankerületek és az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársainak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják