Létrehozva: 2020.11.14.

Hétköznapi hős: a 10 éves Viktor a legifjabb tűzoltó

Édesapja nyomdokaiba szeretne lépni egy tízéves kisfiú, aki a legifjúbb tűzoltó Magyarországon. Bár 18 éves koráig éles bevetésre nem mehet, a próbariasztásokon ügyesen megállja a helyét.

Szerző Ripost

Mátyás Viktor még csak tízéves, de már öt éve önkéntes tűzoltó Székesfehérváron és Sárszentmihályon. Amikor csak teheti, elkíséri a tűzvédelem területén dolgozó és szintén önkéntes tűzoltó édesapját. A gyermek legnagyobb örömére első ötéves szolgálatát augusztusban a Fehérvári Tűzoltó Egyesület is elismerte.

Fotó: FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

A kisfiú szemében csillog az elhivatottság, s alig várja, hogy egyszer valóra váljon az álma. Viktor ahogy eddig sem, úgy most sem ül tétlenül: a napokban is szolgálatot teljesített a székesfehérvári tűzoltóparancsnokságon.

„Először egy próbariasztáson kellett részt vennem, amin belül egy füstölő házból kellett gázpalackokat kihozni és ki kellett szellőztetni egy ventilátorral a helyiséget„ – mondta a kisfiú, hozzátéve, hogy utána felügyelet mellett tüzet is gyújtottak neki, amit poroltóval ügyesen eloltott.

Fotó: FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

„Apa mondta, hogy szeretne életet menteni, én még akkor nem is tudtam, hogy milyen jó dolog ez, de utána már én is ráéreztem erre és idejöttem apával a tűzőrséghez szolgálni” – mondta Viktor az Országos Katasztrófavédelem közösségi oldalán szereplő videóban.

Édesapja, Mátyás Szilárd arról beszélt a Ripost-nak, hogy milyen jó érzés, hogy kisfia ennyire elhivatott, és megvalósítja mindkettejük álmát, mivel a szeme miatt nem tudott hivatásos tűzoltó lenni, de annak is örül, hogy önkénteskedhet.

Fotó: FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

„Sokan nem hiszik el, hogy ő nem fél légzőkészülékben, mert sok embernél ez klausztrofóbiát okoz. Az egész család büszke rá„ – fogalmazott az apuka.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkolta a nézőket, amikor lezuhant egy motoros Győrben, a cirkuszi halálgömbben - fotó

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Szűz ma igazi nyertes lehet

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés