Létrehozva: 2020.03.06.

Hétfőtől lezárnak két metróállomást Budapesten

Hétfőtől lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást, a metró megállás nélkül halad majd át.

A metrófelújítás miatt lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere megállókat hétfőtől. A BKK korábbi tájékoztatása szerint a 3-as metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, azonban az érintett állomásokon megállás nélkül halad majd át.

A két lezárt állomás környéke a sűrű követésű belvárosi felszíni járatokkal – a megszokottnál gyakrabban induló 2-es villamossal, a kiskörúti járatokkal és a Rákóczi úti autóbuszokkal – továbbra is elérhető marad. A Ferenciek tere lezárásával a Buda felől érkezőknek, illetve a Buda felé továbbutazóknak a BKK új utazási irányokat ajánl, a többi közt a megszokottnál sűrűbben induló 4-es és 2-es metrót. Az Arany János utca metróállomás lezárásához kapcsolódóan a 72-es és a 73-as trolibusz útvonalát meghosszabbítják a Deák Ferenc térig.

Ugyancsak hétfőtől pótlóbusz jár a fogaskerekű helyett várhatóan április 9-ig pályafelújítás miatt. A vonal Városmajor és a Szent János Kórház közötti szakaszán a pályasínt és a fogasléceket cserélik.

A Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A jelzésű, a Királyhágó tér és a Svábhegy között a 212-es autóbusszal lehet utazni, amelyekhez kapcsolódva a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, gyermekvasút között 60-as jelzéssel pótlóbusz közlekedik.

Az alsó szakaszon található megállóhelyek hétfőtől szombatig a 60A és 60B jelzésű járatokkal is elérhetők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten