Létrehozva: 2019.05.10.

Heteken belül vehetünk e-jegyet Budapesten

A Ripost megmutatja, mi változik a fõvárosi közlekedésben hamarosan! Rég állt ekkora lépés elõtt a fõvárosi tömegközlekedési rendszer. A nyár elején bevezetik az e-jegyet, ami a fõvárosban az egyik buszjáraton debütál elsõként.

Ahogy arról a %Ripost% már beszámolt néhány hete, hamarosan bevezetik az elektronikus jegyet a fővárosban, erről Tarlós István főpolgármester és Pintér Sándor belügyminiszter írt alá megállapodást. Nyár elejétől mindez már élesben megy: már mobiltelefonos applikáció segítségével is utazhatunk az egyik fővárosi buszjáraton.

Ott vezetik be először, ahol a legszükségesebb

Az elsőnek kiválasztott buszvonal a reptér és a Deák Ferenc tér között közlekedő 100E járat. A repülőről leszálló külföldiek eddig csak hosszas sorban állás árán vehettek buszjegyet, ami nem a legjobb első benyomás Magyarországról… Így viszont már valóban egy 21. századi fővárosba érkezhetnek a külföldiek: nem kell megvenniük a buszjegyet, elég letölteni az applikációt és hozzácsatlakoztatva a bankkártyaadatokat rögtön fizethetnek is vele. Másrészt a reptéri járaton egészen másfajta, az átlag BKK-jegynél drágább jeggyel lehet utazni, így ha a kezdeti tesztidőben bármi fennakadás lenne a rendszerben, az nem érinti az egész fővárost.

Õsztől állhat át egész Budapest az e-jegyre

Az újítás második részeként a napi-, hetijegyeket és a havi bérleteket tölthetjük majd le telefonunkra az alkalmazás segítségével. Ha ezekkel nincs probléma, akkor várhatóan szeptembertől minden más, BKK-automatából is megvásárolható terméket a telefonra is letölthetjük.

Később a tervek szerint, mint Tarlós István főpolgármester nemrég nyilatkozta, a budapesti rendszer csatlakozik az országoshoz, ami azt jelenti, hogy MÁV- és Volán-jegyeket is vásárolhatunk az egységesített rendszerből.

 

Egy applikációt kell letölteni a telefonra

Az új rendszer használata nagyon egyszerű lesz az utasok számára. A mobiltelefonunkra csak egy appot kell letölteni és ebben regisztrálni magunkat, hiszen a későbbiekben a fizetés miatt az adatainkra is szükség lesz. Ha rajta van már a mobilunkon a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vagy valamelyik viszonteladójának appja, akkor töltögetni sem kell.

Még utazás előtt a telefonunkon kiválaszthatjuk, hogy milyen fajta jegyet vagy bérletet szeretnénk vásárolni – az első időszakban csak a 100E járatra érvényes 900 forintos jegyet lehet megvenni –, majd a kiválasztás után bankkártyás alapon már rá is kerül a telefonunkra a megvásárolt jegy vagy bérlet.

Amint felszállunk a tömegközlekedési járműre, az applikációban megnyomjuk az „Érvényesítés” gombot. Ekkor bekapcsol a mobilunk kamerája. Ennek segítségével kell majd beolvasnunk egy QR-kódot, amit a vezetőfülkén illetve a buszon máshol is elhelyeznek.

A sofőr ellenőrzi az ábrát a mobilunk kijelzőjén

Ezután a mobilunk kijelzőjén megjelenik egy ábra, a sofőr pedig ezt ellenőrzi. A kijelzőn látható ábrának meg kell egyeznie a sofőr készülékén látható ábrával. A csalást úgy küszöböli ki a rendszer, hogy mozgó elemet is tartalmaz a kijelzőn megjelenő minta. Ha minden rendben, akkor már kereshetünk is magunknak ülőhelyet. A sofőrön kívül persze később is találkozhatunk jegyellenőrrel, aki egy hordozható leolvasóval ellenőrzi a telefonunkon megjelenő jegyen a mozgó ábrát.

Ha lemerül a telefonunk, az nem szerencsés: ilyenkor ha el akarjuk kerülni a büntetést, ugyanúgy be kell menni majd a közlekedési cég ügyfélszolgálatára az immár feltöltött mobillal, hogy igazoljuk a kód bemutatásával, hogy már megvolt a jegyünk az utazás idején.

Mi lesz az eddigi rendszerrel?

A BKK néhány járművet korábban már felkészített az új elektronikus rendszerre, ezért különleges citromsárga jegykezelőket helyeztek el a buszokon és trolikon, de több metróállomásnál is kihelyeztek beléptető kapukat. Tarlós István főpolgármester korábbi nyilatkozata szerint ezeket az eszközöket is használja majd az új rendszer. Az még kérdéses, hogy az utasok által leolvasandó QR-kódot jelenítik majd meg ezek az eszközök, vagy mást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra