Létrehozva: 2021.11.27.

Hazugsággal csalták el a lovakat a magyar családtól – szörnyűség történt az állatokkal

Kincső és Csillag kicsit több mint egy hónapja került el gazdáitól.

Földvári Nagy Tünde és családja október elején döntött úgy, hogy megválnak szeretett lovaiktól, Kincsőtől és Csillagtól, mert már nincs elég idejük megfelelően gondoskodni róluk.

„Feladtunk egy hirdetést az interneten, amiben kikötöttük, hogy lókupecek ne jelentkezzenek, mert mi egy szerető új családot keresünk a lovainknak és nem kereskedni szeretnénk velük. Hamar jelentkezett is egy hölgy, akivel hosszasan beszéltünk telefonon, majd a kislányával és férfi ismerősével el is jött megnézni az állatokat. Miután megvette a lovakat, megígérte nekünk, hogy gondoskodni fog róluk és értesíteni fog minket, arról hogy mi történik velük” – mondta a Ripost-nak Tünde.

Tünde a lovakkal (Fotó: Facebook)

Miután elvitte az állatokat, a nő, aki Adriennként mutatkozott be, pár nap után már nem válaszolt a családnak és nem is küldött képeket a lovakról.

„Ekkor már kezdtünk gyanakodni, ezért nyomozni kezdtünk a nő után. Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy nem is Adrienn az igazi neve, a férfi pedig akiről azt mondta, hogy az ismerőse valójában a testvére. Éreztük, hogy baj van, ezért rögtön keresni kezdtük a lovainkat, hogy visszaszerezzük őket” – mondta a nő.

Tünde és családja mindent tűvé tett az állatokért és végül egy Facebookon megosztott poszt vezette el őket a megoldásig. Ott valaki azt írta nekik, hogy látott egy hirdetést két eladó lóról, akik hasonlítanak az ő állataikra. Erre a hirdetésre válaszolt egy német nő, és kiderült, hogy a Csillag nevű póni ló már nála van.

„Felvettük a kapcsolatot a német nővel, aki nagyon kedves volt velünk. Elmondta, hogy a fekete lovunkat, Kincsőt azért nem vette meg, mert nagyon rossz állapotban volt már a képek alapján is. Végül megegyeztünk vele, hogy visszavesszük tőle a másik lovunkat. Csillag több mint 52 órát utazott, mire végre visszakerült hozzánk. Kincsővel azonban a legrosszabb dolog történt, hosszas keresgélés után kiderült, hogy a már alapból is beteg lovunk a vágóhídra került, végeztek vele. Ez nagyon megviselt minket” -mondta Tünde, majd így folytatta:

„El sem tudom mondani mennyire sajnálom a történteket. Nem voltunk elég körültekintőek, nem írattunk szerződést és így jártunk. Hazugsággal csalták ki tőlünk a lovakat, csak arra ment ki a játék, hogy eladják őket. Több mint egy hónapig kereshettük őket utána, Kincsőt pedig már nem is tudtuk megmenteni.

Azért mondtam el ezt a történetet, hogy mindenki legyen nagyon óvatos ilyen esetekben, mert nagyon pórul járhatunk, ami a mi példánkon is látszik” – mondta a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin