Létrehozva: 2021.12.06.

Így indul a hét: két megyére is elsőfokú riasztást adtak ki havazás miatt

Nem kegyelmez az időjárás, irgalmatlanul lecsap a tél.

Cudar időjárással kezdődik ez a hét. Sok helyen folytatódik a havazás, két megyére is riasztást adtak ki, máshol havas eső, eső várható.

Hétfő délutánig erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Hajnalban még többfelé, délelőtt már inkább csak keleten, északkeleten lehet csapadék: délen eső, máshol havas eső, az Északi-középhegységben végig hó. Délutánra mindenhol megszűnik a vegyes csapadék, és közben északnyugat felől csökken a felhőzet. Az északi szél nagy területen lesz élénk. 0-5 fok lesz délután írja a Köpönyeg.

Ami a folytatást illeti: kedden változóan felhős lesz az ég, a Dunától keletre elszórtan lehet havas eső, szitálás. A legtöbb napsütésre a Dunántúl keleti felén számíthatunk. Délutánra mérséklődik az eleinte még élénk északnyugati szél. Reggel -3, délután +3°C körül alakul a hőmérséklet.

Szerdán a ködfoltok feloszlása után napos, gyengén felhős lesz az ég, majd dél és nyugat felől is megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem alakul ki. Reggel -12, -3, délután -1, +5 fok valószínű.

„Erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket, mely leginkább a szív-és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket és időseket viselheti meg, de mindenki számára megterhelő lehet. Záporok, zivatarok környezetében az arra érzékenyek feszültebbek, idegesebbek lehetnek, romolhat a koncentrációképességük, ami a balesetveszélyt is fokozza. A megfigyelések szerint a frontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő, görcsös fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. Az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet és a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek.” – írta dr. Pukoli Dániel a Köpönyeg.hu meteorológiai portálon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon