Létrehozva: 2017.05.16.

Hátborzongató hír érkezett: évekig köztünk bujkált a sorozatgyilkos

A tettes balesetnek álcázta korábbi vérengzését.

Kiskunhalason, a Rekettye pusztában bukkantak rá egy nő holttestére 2012. május 20-án. Az akkori szakvélemény arra utalt, hogy a nő baleset áldozata lett. Egy másik gyilkosság során azonban fény derült az igazságra.

2011 szeptemberében kiskunhalasi tanyáján egy veszekedés hevében S. Mihály úgy összeverte egy ismerősét, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. A gyanúsítottat 2016. június 29-én vették őrizetbe. S. Mihály elfogása után a nyomozók megvizsgálták a 2012 májusában történt halálesetet, mivel az a gyanúsított otthonának közelében történt.

A nyomozás kiderítette, hogy S. Mihály 2012. május 19-én a dűlőút melletti erdőben várta későbbi áldozatát. Kezeire kesztyűt, cipőjére ruhát húzott és a magával vitt kalapácsot is ruhával burkolta be. A férfi váratlanul odament a kerékpárját toló nőhöz, és kalapácsával fejbe vágta: az 55 éves asszony összeesett és meghalt. Ezután a gyanúsított a holtestet az út szélére húzta - írja a police.hu. Miután a rendőrök elkapták a férfit, kihallgatásán ezt a gyilkosságot is beismerte.

A rendőrök a nyomozást a napokban fejezték be, és vádemelési javaslattal zárták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját