Létrehozva: 2021.05.09.

Hátba szúrta élettársát a nő

A Pest megyei vizsgálók befejezték egy tavalyi késes támadás nyomozását. A gyanú szerint egy nő hátba szúrta élettársát.

Közel 10 éve él már együtt az a pár, amikor 2020. augusztus 18-án, monori albérletükben egy közös poharazás utáni veszekedést követően az 53 éves asszony hátba szúrta párját. A helyszínen elfogták.

Fotó: police.hu Kihallgatásakor elmondta, veszekedéseik nem ritkák, mivel a férfi semmit nem akar otthon csinálni. Pontosan nem emlékezett a miértre, de állította, a férfi kapta fel a kést és azzal közelített felé, miközben azt kiabálta, kiszúrja a szemét. Sikerült kezéből kicsavarni a kést, majd távolodó párja hátába szúrta. Míg az áldozat családtagja mentőt hívott, ő szivaccsal letörölgette a vért áldozata hátáról, majd aludni tért. Rendőrök ébresztették, majd előállították, a sérült kórházba került. A sérülést életveszélyesnek minősítették. K. Zsuzsanna a bűncselekmény elkövetését elismerte, panaszt nem tett. Megfogalmazása szerint tettét megbánta, de sajnos már nem tudja visszacsinálni. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratai átadta az ügyészségnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz